Szijjártó Péter: békepártiak és háborúpártiak között lehet választani június 9-én

Az európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában, így már nem bal- és jobboldal, hanem háború- és békepárti oldal között kell választani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.05.14.
Módosítva: 2024.05.14.
világháború NATO ukrajnai háborús katona

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezett pódiumbeszélgetésen arról számolt be, hogy a közelgő választás különös jelentőséggel bír, mivel Magyarország „elementáris erejű nyomás” alatt áll jelenleg.

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook

Kiemelte, hogy eddig azt lehetett mondani, hogy a politikusok ideológiák által vezéreltek, tesznek olyan dolgokat, amelyek következményeit nem tudják felmérni, azonban azért „vannak még az életnek olyan reprezentánsai, mint például a katonák, akik józan ésszel gondolkoznak, két lábbal állnak a földön, és tisztában vannak azzal, hogy minek mi a következménye”.

Sajnos mára ezt az illúziónkat is fel kellett adni, mert az Európai Unió mellett már a NATO is belecsúszik abba a háborús készülődésbe, ami gyakorlatilag most már az őrültség kategóriáját is eléri

– jelentette ki elfogadhatatlannak nevezve, hogy egyes európai politikai vezetők már atomfegyverekről beszélnek.

„Tehát nem óvodás gyerekekről beszélünk, nem a hatalom közelébe soha nem kerülő, elborult elméjű extrémistákról beszélünk, hanem az európai politikai életben döntéshozatali pozícióval rendelkező, komolynak gondolt és az emberek által megválasztott vezetőkről beszélünk, akik a nukleáris fegyverek használatát nem mint egy szitokszó, hanem mint lehetséges forgatókönyv mondják ki” – tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a NATO előzőleg világos döntést hozott, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, és mindent meg kell tennie a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, az ugyanis világháborút jelenthetne.

Ugye felrajzoltuk közösen ezt a vörös vonalat […] És most egy ilyen jó nagy radírgumival elkezdtük ezt kiradírozni

– hangsúlyozta sérelmezvén, hogy a NATO fokozni kívánja koordináló szerepét az ukrajnai fegyverszállításokban, részt tervez venni a katonák kiképzésében, és százmilliárd eurós támogatást akar elfogadni Kijev részére.

Megerősítette, hogy a kormány ehhez semmilyen formában nem kíván hozzájárulni, a cél, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie, Magyarország területén se kerülhessen sor semmi hasonló cselekményre, és az adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni.

Aláhúzta: hazánk mind a három ügyben egyedül maradt, a másik egy-két vonakodó tagország is beállt már a sorba.

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ez sem vinne közelebb a háború végéhez, a csatatéren ugyanis láthatóan nincs megoldás, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a harcokat.

A miniszter leszögezte, hogy a NATO-s javaslattal szembeni hatékony ellenálláshoz komoly támogatást jelentene egy kedvező választási eredmény, egy mindent elsöprő társadalmi akarat, ezzel Brüsszelben is lehetne érvelni, hogy a magyar emberek mindezt nem szeretnék.

Az európai politikai vezetők most tényleg úgy gondolják, hogy ez az ő háborújuk. Ami ugye azért egy hamis állítás, mert Európát senki nem támadta meg, a NATO-t senki nem támadta meg. Itt egy országot támadtak meg, Ukrajnát. És Ukrajna harcol is saját magáért hősiesen

– közölte.

Végül úgy vélekedett, hogy a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában.

„Mert ugyanúgy, ahogy 2022 áprilisában felsorakozott a két oldal egymással szemben, itt már nem bal-jobbként sorakoztunk fel, hanem háborúpártiak meg békepártiak. És most is ez van, a képlet teljesen egyszerű. Lehet választani a békepártiakat meg a háborúpártiakat, az összes többi mese” – fogalmazott.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás