Megindult a dominó: elvesztette többségét Baranyi Krisztina Ferencvárosban





Szétverte a baloldali összefogást, és mostanra a polgármester nem tud mindent lenyomni a baloldali képviselők torkán.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.04.08.
Módosítva: 2024.04.08.
Baranyi Krisztina baloldali dk mszp Jancsó Andrea nyomásgyakorlás

Egymás torkának ugrott a baloldal Ferencvárosban: új baloldali összefogás jött létre Ferencvárosban Baranyi Krisztinával szemben a júniusi önkormányzati választásokon.  A polgármester diktátori stílusával annyira szétverte jelenlegi szövetségét a testületben, hogy Jancsó Andrea esete után a momentumosok sorra lépnek ki a velük szemben Baranyit favorizáló pártból. Ferencvárosban az egyetlen politikai szervezet, amelyik stabil, az csak a Fidesz–KDNP. 

Elvesztette többségét a testületében Baranyi Krisztina Fotó: Havran Zoltán

Az új összefogáshoz, a DK–MSZP–Párbeszéd+Jobbik koalícióhoz csatlakoznak azok a volt momentumos képviselők, akik a napokban léptek ki a Momentumból. A lavinát maga Baranyi Krisztina indította el azzal, hogy nem foglalkozott a szövetségeseivel, még a véleményükre sem adott 4 és fél évig. Sőt zsarolta és fenyegette őket, ha másképp akartak szavazni a kerületi kérdésekben. Egy párbeszédes képviselő elmondása szerint ráadásul Baranyi övön aluli nyomásgyakorlással is élt, a testületi ülések előtt bejárogatott baloldali szövetségesei pártjának központjába. Kvázi kézi vezérléssel irányította felülről a szövetségeseit a szerinte optimális szavazás elérése érdekében. A baloldal szétesését elsőként is egy momentumos „feje bánta”. Baranyi Jancsó Andrea feje fölött is átnyúlt, aki végül még a pártjából is kilépett, hiszen vele ellentétben az Baranyit támogatta...

Hivatalosan is eldőlt, hogy a Momentum színeiben megválasztott képviselők,  Jancsó Andrea és Takács Krisztán a DK–MSZP–Párbeszéd színeiben indulnak pártoktól függetlenként a választáson. Takács Zoltán pedig a mi kampányunkat fogja segíteni.
Így a jelenleg megválasztott 11 ellenzéki képviselő közül 8 a DK–MSZP–Párbeszéd és Karácsony Gergely kampányát fogja támogatni. Ferencvárosban ezzel létrejött a lehető legszélesebb körül összefogás

– jelentette be közösségi oldalán Torzsa Sándor, a kerület MSZP-s képviselője.

Baranyi a kerületi ügyek helyett saját hatalmának kiépítésével foglalkozott

A két exmomentumos távozásának okáról így írtak közösségi oldalukon: Takács Krisztián szerint Baranyi „a hivatalba lépésének másnapjától nem volt hajlandó együttműködni a képviselő-testülettel, igyekezett saját hatalmát kiépíteni és azt mindenáron”. Takács Zoltán pedig azt közölte a 2019-es kampányra is utalva: „Nem volt se zökkenőmentes, se könnyű a kampány, és már akkor is produkált érdekes dolgokat Baranyi Krisztina és csapata, de október 13-án este a győzelem mámora elsöpörte a kételyeket. Egészen másnap reggelig, amikor a polgármester asszony elkezdte azt a most már 4,5 éve tartó one-man-show-ba oltott ámokfutását, amit a Momentum mindenkori elnöksége maximálisan támogatott, minden érv és racionalitás ellenére.

Baranyi Krisztina mindezért magát nem, hanem jelenlegi „szövetségeseit” okolja. „Nagyban” játszana, már Karácsony Gergellyel meg sem elégszik, Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltet is szívélyesen fogadta annak kampánykörútján...





 





Ezeket olvastad már?
Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás