
Ne lepődj meg, ha jelmezes gyerekek csöngetnek be hozzád! – Ezért történhet meg, éppen ma
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolBár már kevesen tartják ezt a néphagyományt, van, ahol még szerveznek Gergely-járást. Mutatjuk, kihez kötődik ez az ünnep és mit érdemes tudni róla!
Ma a tudósok, tanárok, tanulók, iskolák, valamint a zene védőszentjét ünnepeljük
Közel 1500 éve, március 12-én van Nagy Szent Gergely (I. Gergely pápa) ünnepe. Szent Gergelyt, az 540–604. között élt római katolikus egyházatyát 590-ben választották Róma püspökévé. Ő volt az első szerzetes a pápai trónon. Egy személyben őt tartják az utolsó ókori, illetve az első középkori pápának és többek között járványok idején ma is az ő közbenjárásáért fohászkodnak. Gergely-járásnak is nevezik ezt a napot. Ilyenkor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak.

Érkeznek a márciusi nyugdíjak
A Magyar Államkincstár hivatalos folyósítási dátumai alapján az emelt nyugdíjak március 12-én, kedden kerülnek átutalásra. Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2024-ben is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. Ezeket a naptárakat 2023 novemberében küldte ki a posta.
130 éve adták el az első üveg kólát
1894-ben ezen a napon, vagyis március 12-én adták el az első üveg Coca-Colát. A szirup eredetileg fejfájás és gyomorpanaszok ellen készült máig titkos recept szerint 1885-ben. A feltaláló a receptet és az értékesítés jogát 1888-ban Asa Candlernek adta el. Az eredeti italban a kóladió mellett többek között kokain is volt, ezt azonban 1906-ban az Amerikai Egyesült Államokban betiltották, az italban koffeinnel helyettesítették.
A Sómenetelés is ezen a napon kezdődött
94 évvel ezelőtt, 1930-ban kezdődött Ghandi, indiai szabadságharcos és követői menetelése a tengerhez. Ez volt az úgynevezett Sómenetelés. A tengerhez érve sókristályok összegyűjtésével megsértették a brit sómonopóliumot, ez szimbolizálta India szembeszegülését a Brit Birodalommal India függetlenségéért.
Visszatér a melegebb, napos idő
A koponyeg.hu keddre valamivel jobb időt jósol, mint amilyen a napokban volt: változóan felhős időre van kilátás, de szerencsére kicsi az esély csapadékra. 11 és 17 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Tilos megállni, érdemes figyelni!
Delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. március 11. és március 13. között Budapest II., V. és VIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy tilos megállni március 12-én 8 órától 14 óráig Budapest VII. kerületében a Hársfa utca hotel felőli oldalán a Dob utca és a Király utca között; 11 órától 15 óráig a Budapesten az V. kerületben az Akadémia utca páratlan oldalán a Zoltán utca és a Garibaldi utca között, 12 órától 16 óráig a Nádor utca 31. szám előtt 50 méter hosszan, ugyanebben a kerületben. Március 13-án 6 órától 12 óráig pedig Budapest II. kerületében, a Ganz utca páros oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között lesz tilos megállni.
Nem lesznek hangszerek, csak énekhang az Erkel Színházban
A cappella show lesz március 12-én az Erkelben. Csak élő énekhangok! Nincsenek hangszerek vagy hanghatások – csak nyolc hihetetlenül tehetséges énekes-komikus, akik otthonosan mozognak a beatbox művészetében és a hangjukkal egy egész zenekart reprodukálnak. További részletek itt olvashatók.
Létrehozták a HTML első változatát
1989-ben a 33 éves Tim Berners-Lee szoftvermérnök a svájci CERN részecskefizikai kutatóintézet munkatársaként beadott egy tervet munkáltatójának: ebben leírta, hogyan kommunikálhatnának egymással a távoli számítógépek. Ennek alapján a későbbiekben megalkotta a HTML-nyelv első változatát, a weboldalak adatátvitelére szolgáló HTTP-protokollt, és a világ első böngészőjét WorldWideWeb.app (WWW) néven – ez utóbbi egyszerre volt képes megnézni mások weboldalait és szerkeszteni is a sajátokat.
Ezek is március 12-én történtek
- 1613: Megszületett André Le Notre francia műkertész, a versailles-i kastély parkjának tervezője.
- 1879: A Tisza áradása súlyos károkat okozott Szegeden.
- 1910: Megszületett Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek.
- 1911: Megszületett Kiss Manyi színésznő, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.
- 1922: Megszületett Jack Kerouac, az amerikai beatnemzedék tagja, író.
- 1923: Dr. Lee DeForest bemutatta a hangosfilmet.
- 1946: Megszületett Liza Minnelli amerikai színésznő.
- 1946: Kivégezték Szálasi Ferencet.
- 1947: Megszületett Fenyő Miklós rock and roll énekes, zenekarvezető, billentyűs, a Hungária együttes alapítója.
- 1976: Megszületett Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok magyar tőrvívó.
- 1999: Magyarország csatlakozott a NATO-hoz.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre