„Újpest baloldali vezetése megalázza az időseket” – Nagy István szerint belebuktak a saját programjukba





Nagy István frakcióvezető szerint a DK-s Trippon Norbert és a baloldali városvezetés totálisan belebukott a saját maga által indított „Újpest + Megbecsülés Program”-ba.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.02.18.
IV. kerület Nagy István juttatás Trippon Norbert újpesti nyugdíjas

„A 2020 és 2022 között az addig alanyi jogon járó juttatást segéllyé minősítették, vagyis segélykérelmet kellett benyújtania annak, aki igényelte a támogatást” – mondta Nagy István. A kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője sérelmezi, hogy a baloldal egyre kevesebb pénzt fordított egyre kevesebb nyugdíjasra az elmúlt négy évben, amit most a választás évében újra alanyi jogon juttatnak az idős embereknek.

Nagy István szerint az is érdekes, hogy rengeteg jogász dolgozik a hivatalban, mégis csaknem 30 millió forintot fizetett ki külsős ügyvédeknek a DK-s többségű testület.
Úgy véli, az önkormányzat a baloldal kifizetőhelye lett (Fotó: Facebook)

A szociális program keretében az idősek utalványokhoz is hozzájuthatnak, ezeket a helyi piacon vásárolhatják le, 6 ezer forint értékben. 2021-2022 között elmaradt az utalványosztás, pótlólag ezt az összesen így 12000 forintot akarta a kormánypárti frakció kifizettetni Trippon Norbert DK-s gazdasági alpolgármesterrel és a városvezetéssel.

Azt javasoltuk a legutóbbi testületi ülésen, hogy ebben az évben azt a 12 000 forintot, amit a baloldali városvezetők – élükön Trippon alpolgármesterrel – elvettek az újpesti idős emberektől, a Képviselő-testület adja vissza az érintetteknek. Nem fogadták el a javaslatunkat, pedig ezt az önkormányzat 8,3 milliárdos maradványa bőven fedezné. Ezt nevezi a baloldal «Újpest + Megbecsülés programnak»

– hívta fel a figyelmet Nagy István. 

Többet költenek kommunikációra, mint a nyugdíjasokra összesen

A DK-s többségű újpesti önkormányzat 2021-ben ugyan nyújtott némi támogatást az időseknek, de csupán 2,8 millió forint szociális juttatást adott nekik (ezt is csak alig 700 idős kapta meg). Nagy szerint a nyugdíjasok segítését célzó kerületi szociális program postaköltsége is magasabb volt magánál a juttatási összegnél, míg ugyanabban az évben jogi adminisztrációra, kommunikációra – propagandára – jóval több, mint 300 millió forintot fordított a baloldali városvezetés.

Trippon Norbert DK-s költségvetésért felelős alpolgármester mindemellett korábban el is szólta magát: „a hivatal nem működik normálisan, a városházán kupleráj van”. Nagy István szerint azóta a helyzet változatlan, kiemelte:  Trippon már a negyedik hibás, elfogadhatatlan költségvetését terjesztette a képviselő-testület elé.

Nagy István szerint Déri már csak a névjegyén polgármester.
Minden kérdésben a képen látható Trippon Norbert alpolgármester (DK), azaz Gyurcsány Ferenc, Varju László és a DK akarata érvényesül – Fotó: Facebook

„Az «Újpest + Megbecsülés Program» a baloldal kudarca, a nyugdíjasok megalázása. 2020-ban a rendeletet sem tudták úgy elfogadni, hogy az megfeleljen a hatályos jogszabályoknak, majd két évig nem csináltak semmit”

– tudtuk meg Nagy Istvántól.  

Huszonötezer nyugdíjas adataival éltek vissza, és a törvénysértő alkalmazás miatt a rendeletet végül hatályon kívül kellett helyezniük. Attól kezdve, 2021-ben és 2022-ben, ahogy Gyurcsány mondaná: nem csináltak semmit. Ezzel viszont elvettek az újpesti nyugdíjasoktól évente több mint 100 millió forintot. 

„2022-ben ugyan papíron újraindították a «megbecsülést», de a valóság az, hogy ehhez a támogatáshoz  akkor csak segélyként, vagyoni, jövedelmi vizsgálat után lehetett hozzájutni, ezért a több mint harmincezer nyugdíjasból mindösszesen 646 fő vehette igénybe, amire csupán 2 892 000 forint támogatást költött az önkormányzat. 2023-ban azt javasoltam, hogy vezessék vissza és adják oda az időseknek az előző két évben elvett alanyi jogon járó támogatást. A baloldal azonban leszavazta ezt az indítványomat, ahogyan 2024-ben is tette"

– mondta el a Metropolnak az újpesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője.





 





Ezeket olvastad már?
"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás