RETRO RÁDIÓ

Történelmi közlekedési reform: ennyit spórolhat évente egy család





Változik a tömegközlekedés ára március 1-jétől, Lázár János közlekedési miniszter szerint egy kétgyermekes család akár több tízezer forintot is spórolhat évente.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.02.29.
Módosítva: 2024.02.29.
MÁV-HÉV Lázár János megtakarítás közösségi közlekedés Budapest

Lázár János közlekedési és építési miniszter elmondta csütörtökön Budapesten, hogy milyen változásokra számíthatnak a tömegközlekedők március elsejétől. A tárcavezető azzal kezdte, hogy az elmúlt évek legnagyobb rezsicsökkentését hajtják végre az új tarifarendszerrel. 

Márciustól lép életbe a közösségi közlekedés új tarifarendszere, ami Lázár János szerint az elmúlt évek legnagyobb rezsicsökkentése – Fotó: Bánkút Sándor

A Ripost kérdésére Lázár János elmondta, hogy egy vidéken élő, két általános iskolás korú gyermeket nevelő család évente több tízezer forintot is spórolhat attól függően, hogy mennyit utaznak a közösségi közlekedésben. Felhívta a figyelmet, hogy a tavaly bevezetett ország- és vármegyebérletek nagyon kedvező áron érhetők el:

Tavaly a vármegyebérletből fogyott a legtöbb, de az országbérlet eladása is nagyon megugrott a nyári hónapokban. A balatoni járataink teljes mértékben ki vannak használva ezekben a hónapokban. Egy vármegyebérlet 9450 forintba kerül, amivel az ember megyehatáron belül és Pest vármegye bérlet esetén Budapesten is annyit utazik, amennyit akar. Diákoknak ugyanez a bérlet 945 forint, ami a korlátlan utazási lehetőséget tekintve azt jelenti, hogy az ár jelképes, az utazás lényegében ingyenes. Az országbérlet 18 900 forint, diákoknak 1890 forint. Ez pedig azt jelenti, hogy ezért az összegért az egész országban korlátok nélkül utazhatnak az emberek. Ez éves szinten biztosan több tízezer forint megtakarítást jelent

– válaszolt a közlekedési miniszter a Ripost kérdésére. 

Lázár János megjegyezte, hogy a változtatást sok vita és tétlenség előzte meg, ám a kormánynak volt mersze és bátorsága nagyot álmodni, ennek köszönhetően március elsejétől 4,5 millió ember olcsóbban, gyorsabban és igazságosabb feltételek mellett juthat célba.

Kik és milyen feltételek mellett utazhatnak kedvezményesen?

  • 700 ezer 6 és 14 év közötti gyermek van Magyarországon, ők díjmentesen utazhatnak márciustól a helyközi közlekedésben.
  • Egymillió olyan fiatal van – diák és nem diák –, aki 14 és 25 év közötti. Ők márciustól féláron vehetik igénybe a közösségi közlekedést.
  • 300 ezer 65 év alatti nyugdíjas van, akik szintén ingyen utazhatnak majd a következő hónaptól; 
  • Az egymillió közalkalmazott, akik eddig mindössze 12 alkalommal kaptak 50 százalék kedvezményt az utazás során, márciustól egy regisztrációt követően a kedvezményt korlátlanul igénybe vehetik, féláron utazhatnak.
  • 200 ezer nagycsaládos számára díjtalanná válik a közlekedés, ha együtt utaznak.
  • 900 ezer, magyar igazolvánnyal rendelkező, nem Magyarországon élő magyar állampolgár van, akik 12 alkalmas ingyenes utazásra kapnak lehetőséget.
  • 280 ezer, fogyatékkal élő honfitársunk márciustól szintén ingyenesen használhatja a közösségi közlekedést.
  • A fővárossal való megállapodásnak köszönhetően pedig 200 ezer budapesti diák fog jóval kevesebbet fizetni a közlekedésért. Eddig havonta 3450 forintba került a bérletük, ez márciustól 945 forintra csökken. 
  • Könnyebbé válik az agglomerációban élők és a Budapestről ingázók élete is: mostantól a Budapest-bérletet lehet majd használni az állami járműveken és fordítva, a BKK járművein lehet majd utazni országbérlettel, valamint Pest vármegyei bérlettel is.

 

Ország- és vármegyebérlet bevezetése

Akadtak ellendrukkerei is az ország- és vármegyebérletek bevezetésének: ők azt jósolták, csökkenni fog az utasszám és az eladott jegyek száma, ám végül kiderült, hogy hatalmas rájuk a kereslet. 

A 2023-as évben a MÁV és a Volán is rekordévet futott: összesen 180 millió ember utazott a járműveiken, azaz nőtt az utazások száma.

A tárcavezető kitért a Budapesttel kötött megállapodásra is. Tudatta: a Budapest-bérletekből érkező bevételt 28-72, a Pest vármegyei bérletek bevételét pedig 44-56 százalék arányban osztják majd meg az állam és a főváros között. Azt is elmondta, hogy a főváros most 12 milliárd forintot kap törvény szerint az államtól a tömegközlekedés működtetésére, ebből ezt követően 6 milliárd marad a fővárosnál, 6 milliárdot pedig az állam a saját cégei – a MÁV, a Volánbusz és a MÁV-HÉV – fenntartására fordít.

Az ujtarifa.hu oldalon egyébként minden felmerülő kérdésre választ kaphatnak az utazni vágyók.

 


 





 





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás