"A kisfiunk most is derekasan helytállt" – Megérkezett Dubajba SMA Tomika és családja





Két év versenyfutás az idővel, ám végre eljött a nagy nap: Tomika és családja megérkezett Dubajba, ahol a kisfiú végre megkaphatja a csodagyógyszert.



Megosztás
Szerző: IF
Létrehozva: 2024.02.17.
indulás Tomika Zolgensma repülőgép ajándék

Ahogy arról a Ripost beszámolt, a 7 éves SMA Tomika elindult Dubajba, élete egyik legnagyobb kalandjára, hogy megkapja a Zolgensma génterápiát, ami az egész életét megváltoztatja majd. A család két évig futott versenyt az idővel, ám nem hiába, hiszen végül sikerült összegyűjteni a hatalmas összeget, hogy kisfiuk esélyt kapjon a gyógyulásra. Tomika ma, vagyis február 16-án már az első kórházi vizsgálatokon is átesett.

Fotó: Facebook

A tegnapi napunk valami csoda volt, hihetetlen lezárása a gyűjtésnek és a szervezésnek, elrepítve minket az új remények, az új kezdet felé. Tomika már hihetetlenül várta az indulást, alig hittük el, hogy előző éjszaka nyugodtan tudott aludni, ellentétben velünk.

 – kezdte el mesélni Hornischer Anikó, Tomika édesanyja.

Amikor megérkezett értük reggel a kisbusz, Tomika már akkor majd kiugrott a bőréből, pedig a java csak ezután következett. Nem sokkal a reptér előtt 4 kamion várt rájuk, hisz a fuvarozói összefogás jelmondata az volt, hogy „elviszünk a célig”, így úgy gondolták, ezt a szlogent ők szó szerint veszik és egészen a reptérig szállították a családot. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a rendelkezésükre bocsátotta a VIP várót is, hogy Tomikának ne kelljen a tömegben várakoznia. Mivel nagyon vigyázniuk kellett arra, hogy elkerüljék a vírusokat, a családot egy külön busszal szállították a repülőgéphez.

Tomika még ajándékot is kapott  Fotó: Facebook

Igazából még csak itt kezdődött a nagy kaland, hisz Tomika egyik hatalmas vágya válhatott valóra azzal, hogy repülőre ülhetett. Bevallom én sem repültem még soha és félelemmel vágtam neki a nagy útnak, de kisfiunk most is derekasan helytállt. Ő félelem helyett izgatottan várta a felszállást. Végig figyeltem, nehogy valami baj legyen, de ő csillogóan nevető szemeivel nézte, hogyan szállunk fel a felhők közé. 

– folytatta.

Tomika az egész utat nagyon ügyesen és jókedvűen viselte, még a légörvényeket is. Nem is csoda, hisz a légiutaskísérők is hihetetlen kedvességgel vették őt körül és folyamatosan kérdezgették minden rendben van-e. 

"Szerencsére a Dubai repülőtéren is hihetetlenül gyorsan átértünk, a bőröndök megtalálásával és az országba lépéssel együtt sem voltunk talán 15 percnél többet a reptéren. A transzferünk is várt ránk, majd elvitt a szállásunkra. Tomika ekkor már nagyon fáradt volt, szinte azonnal elaludt, ahogy végre elkészítettük az ágyát. " – sorolta, majd hozzátette: ez életük egyik legizgalmasabb kalandja.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás