
Ruszin-Szendi bicskanyitogató igényei a szolgálati lakásba: whisky-s hordó a billiárdasztal mellé és a dolgozóba is
A leváltott vezérkari főnök és felesége elképesztő dolgokat rendelt közpénzen.
Életének 81. évében, január 31-én elhunyt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – tudatta az MTA csütörtökön.
Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz–orosz–francia szakon szerzett tanári diplomát 1966-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el 1969-ben. Pályája elején gimnáziumban tanított, majd 1970-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar filozófia tanszékének oktatója lett. Egyetemi tanári kinevezését 1984-ben kapta meg.
Kelemen János szűkebb szakterülete az analitikus filozófia, a nyelvelmélet, valamint a klasszikus olasz irodalom – Dante-, Petrarca-kutatások – és az olasz filozófiatörténet – Benedetto Croce-kutatások – volt.
Az MTA levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2016-ban választották.
Kelemen János tudományos eredményeit egyebek mellett 2007-ben Széchenyi-díjjal, 2016-ban pedig Akadémiai Díjjal ismerték el. Temetéséről később intézkednek – írták az MTA közleményében.
A leváltott vezérkari főnök és felesége elképesztő dolgokat rendelt közpénzen.
A felfedezés komoly jelentőséggel bír.
Magyar Péter a hétfői Facebook-bejegyzésében a hétfői vihart „zápornak” nevezte.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.