
Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia napjai végesek
Hónapjai lehetnek már csak hátra.
70 hektár közterület lezárását és fertőtlenítését követelik a helyiek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által bevizsgáltat árvízi iszapban lévő kórokozók magas arányszáma egészségügyi vészhelyzetet idézhet elő.
Aggasztóan magasak az emberi és állati ürülékekből származó baktériumok a Római-part 70 hektárnyi közterületén, a szalmonella-fertőzés elterjedése csak az egyik, amitől tartanak a helyiek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma vizsgálati eredménye kimutatta, hogy bizonyos betegségeket okozó baktériumok jóval az átlag feletti értékben találhatóak meg a december végén levonult dunai árvíz utáni iszapban. A Rómain élők a közterületek lezárását és fertőtlenítését javasolják. Karácsony Gergely ugyanis a 10 kilométeres lakott part mentét év elején sem takaríttatta ki, kizárólag a bicikliutat mosták le az FKF emberei.

Bár a főpolgármester a helyiek kérésére nagy nehezen lemosatta a bicikliutat a part mentén, arra már nem vette a fáradságot, hogy a közterületeket is rendbe tetesse, hogy az ilyenkor szokásos fertőtlenítésről már ne is beszéljünk. A Rómain élők viszont nem ültek ölbe tett kézzel: a takarítás után felkerestek egy mintavételre hivatalosan akkreditált céget akik levették a mintát, majd a népegészségügyi központ megvizsgálta, és ennek eredmény őket igazolta. A dunai iszapban kettő (vélhetően emberi) ürülékből származó baktérium drasztikusan magas arányban, egy pedig nem kiugró mértékben található meg.
A szakemberek három helyszínről vettek mintát, azt elemezte a labor.

A lesújtó eredmény miatt az Egyesület a Római Partért most Budapest Főváros Kormányhivatalának népegészségügyi főosztályához fordult.
Felháborító, hogy a főpolgármester Budapest belterületét fekál-szennyeződésnek teszi ki. Egyértelműen kijelenthető, hogy a kórokozók magas arányszáma miatt, veszélynek vannak kitéve a Római-part közterületeire kilátogatók, ezért az itteni közterületek soron kívüli lezárását, illetve az érintett területek fertőtlenítését javasoltuk abból a célból, hogy a III. kerületiek és a fővárosi lakók biztonságosan tudják használni a partot, és a fertőzésveszélyt kizárhassuk. A Római-part közvetlen közelében 75 ezer ember él, gyorsan terjedne egy fertőzés, hiszen még a belvárosból is sokan járnak ide kikapcsolódni, gyerekekkel és kutyákkal együtt
–mondta lapunknak Egri Gábor. Az Egyesület a Római-partért alelnöke, aki azt is hozzátette:" Karácsony Gergelynek fel kellett volna hívnia a lakosság figyelmét a veszélyekre, de ez a minimum is elmaradt. A korábbi árvizek (2010,2013) utáni laborvizsgálatok is szennyezettnek ítélték anno az iszapot, szerintük a baktériumok ezen törzsei akár egy évig is jelen lehetnek. Tehát ez itt a Rómain nem újdonság, egy felelős városvezetőnek pedig ezzel tisztában kell lennie, ráadásul mindezt jeleztük is felé".
Kreditált

Hónapjai lehetnek már csak hátra.

Sok ember fiókjához férhettek hozzá.

Újabb dílereket buktak le.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.