Jól kezdődik az év a nyugdíjasok számára





Januárban már emelt nyugdíjat kapnak, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugellátás.



Megosztás
Szerző: WM
Létrehozva: 2024.01.01.
Módosítva: 2024.01.01.
államtitkár bankszámla nyugdíjas nyugdíjemelés kormány

Kiválóan indul a 2024-es év a magyar nyugdíjasok számára. Januárban már a hat százalékkal emelt nyugdíjat kapják az idősek, ami átlagosan plusz 13 ezer forintot jelent az öregségi ellátásban részesülőknek. 

A kormány januártól hat százalékkal emeli a nyugdíjakat. Ez átlagosan 13 ezer forint pluszpénzt jelent. 

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettes egy korábbi Facebook-videójában arról beszélt, hogy január 12-én kezdik utalni a bankszámlákra, a postás pedig a megszokott napokon viszi ki a nyugdíjakat.

Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk

– fogalmazott az államtitkár. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig 20 százalékkal nőtt.

Vitályos Eszter kiemelte: a januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, 

a kormány novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat.

És a február is kedvezően alakul a magyar nyugdíjas korúak számára, akkor ugyanis az emelt összegű 13. havi nyugdíjat küldik majd az időseknek.

A nyugdíjak értékét a rezsicsökkentés intézménye is védi. Az államtitkár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasokat az is megnyugtatja, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést

És nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a januári rekordérték harmadára zsugorodott az infláció. Novemberben már 8 százalék alatti volt, és decemberre további zuhanás várható. Egyes szakemberek azt várják, hogy akár hat százalék alá is csökkenhet a decemberi drágulási adat. 





 





Ezeket olvastad már?
Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás