Ez a férfi okozott halálos balesetet Újpesten – a rendőrség gyanúja szerint





A férfi segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, pedig az általa okozott balesetben többen megsérültek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.01.24.
Módosítva: 2024.01.24.
Budapest segítségnyújtás elmulasztás halálos baleset Újpest keresés

Segítsen megtalálni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfőn este halálos balesetet okozott a IV. kerületben, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről – kéri a rendőrség.

A gyanúsított fotója ITT látható, amíg a rendőrség vissza nem vonja a körözést.

A rendelkezésre álló adatok szerint január 22-én este 19 óra 35 perc körül Budapest, IV. kerületében a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében egy Mercedes vezetője közlekedési balesetet okozott. A balesetben három ember megsérült, közülük egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

A balesetet vélhetően Molnár Péter okozta, aki segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna a sérültek állapotáról. A férfi jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, és a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki tud valamit Molnár Péter tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.​





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás