„Nem vagyok hajlandó a fiam goromba barátnőjére főzni”





Az anya nem hajlandó vendégül látni fia barátnőjét, akivel már hat éve vannak együtt.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.12.03.
Módosítva: 2023.12.03.
goromba barátnő Redditen édesanya

A Redditen osztotta meg történetét egy édesanya, aki azt kérdezte az internet ítélőbíráitól, vajon bunkó-e, amiért nem hajlandó főzni a fia barátnőjére, bár már hat éve együtt vannak. 

családi ebéd
Fotó: Pexels

Az édesanya elmondta, hogy rendszerint főz a családjára, és a fiára is főzött, sőt nagy vendégséget csinált, akárhányszor meglátogatták őt, ám a fia barátnője folyton pofákat vág, épp csak beletúr az ételbe, mindent pocskondiáz, így egy idő után feladta és úgy döntött: a goromba barátnő miatt inkább nem készít ételt nekik.

„Én is más kultúrából származom, mint ők, ezért arra gondoltam, hogy talán csak nem szereti az általam használt fűszereket. Nagyon egyszerű dolgokat készítettem, és soha nem evett. Megkérdeztem a fiamat, és azt mondta, hogy válogatós” – írta a nő.

„Dolgozom érte, kiszolgálom, meg szoktam kérdezni, mit kíván, erre amikor elé teszem, csak turkál az ételben, majd fogja és letakarja egy szalvétával. Megmondtam a fiamnak, hogy elegem van ebből, többé nem vagyok hajlandó főzni rájuk. Csak az időmet vesztegetem és elpocsékolja a drága ételt. Úgyhogy ezentúl pizzát rendelek, amikor jönnek.”

A nő azt is elárulta, a fiát nagyon felzaklatták a történtek, mert mint kiderült, a barátnő otthon nem főz, így a fiú csak az anyjánál eszik házias főtt ételt, most azonban erről is le kell mondania a barátnője miatt. A nőben emiatt éledt lelkiismeret-furdalás, hogy mégis ő a gonosz.

Több mint 1500 komment érkezett, és a hozzászólók zöme szerint nem az asszony a hibás. A barátnőnek kellett volna viselkednie és nem vérig sértenie az anyósát.

– A fiadnak van egy saját gyereke egy nőtől, akit ő választott. Itt az ideje, hogy felnőtt legyen és ne az anyján csüngjön – írta az egyik hozzászóló.

– Megkérdezted, hogy mit kíván a barátnő, de nem is reagált. Akkor most vagy élvezze a pizzát, vagy álljon a sarkára és főzzön ő, vagy kezdjen el kommunikálni veled, ahogy az egy felnőtt emberhez illik. De azt hiszem, egyikre sincs felkészülve – írta egy másik.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás