„Évek óta nem ülök már le” – Kiakadtak a csepeliek, gusztustalanok és koszosak a kerületben járó buszok





A csepelieknél betelt a pohár. Állításuk szerint elfogadhatatlanul koszosak a kerületben közlekedő buszok. A helyiek szerint nem ritka, hogy foltokban nedves az ülés, van, aki már le sem ül évek óta a buszokon.



Megosztás
Szerző: K. D. R.
Létrehozva: 2023.12.01.
kerület piszkos probléma busz Csepel

Az egyik csepeli csoportban hozakodott valaki elő a témával, miszerint borzasztóan koszosak és gusztustalanok a kerületben közlekedő buszok. Az arra közlekedők szerint főleg az üléshuzatokkal van probléma, ami nem ritkán foltokban nedves, vagy ennél is rosszabb.

A lakosok szerint szörnyen koszosak a Csepelen közlekedő buszok  Fotó: Sáfár Tibor

„Csepel huszadrangú a BKK-nak”

A helyiek szerint az egyik probléma az, hogy „szociális járatnak” használják sokan a nem első ajtós buszokat. Mivel sok buszra fel lehet szállni jegy és bérlet bemutatása nélkül, így olyanok is közlekednek rajta, akik a buszon melegednek, alszanak vagy akár alkoholizálnak. De sokan panaszkodnak arra is, hogy az utasok étteremnek használják a buszt és ételmaradékukat gyakran a buszon hagyják.

Étkezőnek nézik a buszt az utasok, csak épp ott hagyják a maradékot, vagy, ha a poharas kávé nem fogyott el akkor az ülésre öntik, az majd felszívja. Energiaitalokkal is ugyanígy tesznek mint a kávéval, gusztustalan. El kellene gondolkodnia az embereknek” – írta az egyik utas. Volt, akik között vita is kialakult a helyzetről, ugyanis van, aki az üzemeltetőt, az Arrivát és van, aki a BKK-t hibáztatja.

Csepel huszadrangú a BKK részéről, ez a probléma

„Ahol az Arriva szolgáltat ott ez mindenhol probléma... Látszik az üléseken, hogy nincsenek takarítva” – kontráztak egymásra a helyiek.

„Nem a BKK, nem a főváros , sőt még az üzemeltető se tehet róla… az emberek, azok tehetnek róla! A budai járatok egytől-egyig patyolat tiszták! És nem azért mert első ajtós szinte mind! Amikor a csepeli buszok első ajtósok voltak, akkor is így néztek ki…”fejtette ki a véleményét az egyik lakos, aki szerint az emberekben keresendő a probléma. 

Van, aki az Arriva szolgáltatót hibáztatja a buszok állapota miatt és van, aki a BKK-t Fotó: Google Maps

Van, aki évek óta nem ül le emiatt a helyi buszokon

Egy barátnőm leült és érezte, hogy nedves a szék. Felállt, és hatalmas foltban volt nedves. El lehet képzelni, mitől...

– írta hozzászólásban az egyik csepeli lakos. Jött is hamarosan rá a válasz:

„Mindig így járok már nem is ülök le.”

Én nem ülök le évek óta, inkább állok mindenhol. Undorító, lepisilve, koszos, büdös, lehetne sorolni

– folytatták a csepeliek a diskurzust. 

A BKK-nak kell jelezni, ha koszos a jármű

Ha hasonlót tapasztal egy utas, akkor erről bejelentést tehet a BKK oldalain. Online bejelentő felületükön a takarítás, rongálás menüpontra kattintva azonnal felugrik egy ablak, ahol pár személyes adat megadása után megírhatjuk panaszunkat. Itt lehet feltűntetni azt is, hogy melyik járműről van szó és, hogy pontosan mi a probléma. Ha azonban maradna az e-mailes panaszbejelentésnél, azt is megteheti az utas a [email protected] címen, illetve telefonon is a +36 1 3 255 255-ös telefonszámon. 


 

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás