RETRO RÁDIÓ

Itt az igazság a Holdba csapódott ufóval kapcsolatban: megszólaltak a tudósok





Hosszasan találgattak, de most itt az igazság.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.11.20.
ufó űrhajó Hold rakéta

A köztudatban egyre intenzívebben van jelen a kérdés, hogy vajon milyen kapcsolatban állnak a világ vezetői a földönkívüliekkel. Míg korábban ugyanis hihetetlennek tűnt, hogy űrlények látogassanak a Földre, addig ma már szinte ez nem is kérdés: rendszeresen videóznak le cikázó űrhajókat, nemrég egy repülőről láttak ufót, néhány egyetemista pedig földönkívülit fotózott. Rengeteg bizonyíték szól amellett, hogy az idegenek itt vannak, a Holdba becsapódott űrhajó kérdése azonban nehezebb dió – írja a Bors

ufo, földönkívüli, időutazó, összeesküvés-elmélet, illusztráció
Sokak szerint ufó csapódott a Holdba / Fotó: Pixabay

A NASA újabb felvételei szerint a Hold azon oldalába, amely a Földről nem látható, valami nagy becsapódott, és olyan krátert hozott létre, amely eddig nem volt jelen. A felvételekről nemcsak a kráter, de a becsapódott objektum is jól látható. Ez természetesen nagyon megmozgatta az ufóhívők fantáziáját, és rengetegen érveltek amellett, hogy egy Föld felé tartó űrhajó csapódhatott a Holdba. 

Ez az elmélet azonban hivatalosan is megdőlt. A kínaiak ugyanis felküldtek egy WE0913A-nak keresztelt rakétát, az elszabadult, és a Holdba csapódott. Az amerikaiak sokáig nem tudták elképzelni, mi lehetett ez, ugyanis a kínaiak nem tájékoztatták a NASA-t a tevékenységükről. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a történelem során ez volt az első olyan alkalom, hogy úgy csapódott be egy objektum a Holdba, hogy azt nem oda irányították – írja a Space.com









Ezeket olvastad már?
Nem tudta abbahagyni a sírást a kisfiú, miután a futballsztárral találkozott – Videó

Nem tudta abbahagyni a sírást a kisfiú, miután a futballsztárral találkozott – Videó

"Azt mondták, én lettem a legnagyobb példaképük" – 82 évesen is edz a kondinagyi Erzsi néni

"Azt mondták, én lettem a legnagyobb példaképük" – 82 évesen is edz a kondinagyi Erzsi néni

„Éltem a fiatalok életét, családot és gyerekeket akartam" – félrediagnosztizálták Nikit, későn derült ki, hogy májdaganata van

„Éltem a fiatalok életét, családot és gyerekeket akartam" – félrediagnosztizálták Nikit, későn derült ki, hogy májdaganata van

Brutális baleset: tűzcsapnak csapódott kocsi tarolt a Hős utcában - fotókkal

Brutális baleset: tűzcsapnak csapódott kocsi tarolt a Hős utcában - fotókkal

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás