Most érkezett: busszal ütközött az autó Pesterzsébeten – helyszíni fotókkal

A busz és a kocsi egy kereszteződésben ütközött össze.



Megosztás
Szerző: B. T.
Létrehozva: 2023.11.07.
Módosítva: 2023.11.07.
karambol pesterzsébet XX kerület baleset busz

Hangos csattanásra lettek figyelmesek a járókelők kora délután Pesterzsébeten, a Topánka utca egyik kereszteződésénél, ahol egy busz és egy kocsi rohant egymásba. 

A baleset az Ady Endre és a Topánka utca kereszteződésében történt - Fotó: Metropol

Az eset után azonnal segítséget hívtak, a kocsi ugyanis a szemtanúk szerint nem nyílt ki, a sofőr bennragadt a járműben, a busz eleje pedig megrongálódott. Az egyik arra járó lakos elmondta, hogy ő az esetet követően járt az Ady Endre út és a Topánka utca kereszteződésénél:

Jó nagy volt a fejetlenség a környéken, a busz meg a kocsi is ott állt. Az autóban már nem volt senki, mire arra jártam, de hallottam, hogy a sofőr megsérült, mert a tűzoltók is kijöttek a helyszínre, hogy kivágják a járműből. Nem tudom, mi történt pontosan, de a kocsi nem is a sofőr felőli oldalon, hanem az anyósülés oldalán volt benyomódva, a busznak pedig az eleje tört össze, le is esett

– mesélte a férfi, aki hozzátette, hogy a forgalmat ugyan a közeli Török Flóris utca irányába terelték, azonban a környéken így is nagy volt a tumultus.

A sofőrt a tűzoltók emelték ki a kocsiból – Fotó: Metropol

A balesetet követően a helyszínre nemcsak tűzoltók és rendőrök, de mentők is érkeztek, a kocsiból ugyanis ők szállították el a sérültet. 

Személyautó és autóbusz karambolozott Budapest XX. kerületében, a Topánka utcában. A műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek az autóból, és átadták a mentőknek

közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 

Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan történt a baleset, amit a későbbiekben vélhetően a rendőrség szakértők bevonásával vizsgál majd ki. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás