Öveket becsatolni: több száz lóerő őrzi Barnabás álmát – Fotók





Ez a Smart sem fogja már gyűjteni a kilométereket, viszont elképesztő boldoggá tesz egy 8 éves kisfiút és ehhez még tankolni sem kell.



Megosztás
Szerző: H.N.ZS.
Létrehozva: 2023.11.19.
Módosítva: 2023.11.20.
Smart autó ágy rajongás kisfiú

Kitett magáért a 8 éves Barnabás édesapja, aki nem mindennapi ajándékkal lepte meg kisfiát. András és gyermeke megszállottjai a Smart autóknak, így ha tehetik együtt járnak autós találkozókra. Barnabást néhány hónappal ezelőtt édesapja meglepte egy igazi Smarttal, ám a döbbenet akkor következett, mikor az autó beköltözött a fiú hálószobájába, illetve a hálószoba az autóba. 

András és Barnabás megszállottan rajong a Smartokért Fotó: olvasói

„Nagyjából öt évvel ezelőtt vettem meg az első ilyen autómat, mert szükségem volt egy kétszemélyes városi cirkálóra, ami mindenhova befér” – kezd bele a történetbe András, aki fiával rendszeresen jár Smart-találkozókra. Az apuka a fiának is vásárolt egy ilyen miniautót és, meg is mutatta neki, hogy ez bizony az övé.

Amikor aztán elkezdtük szétvágni a fiúkkal, csak nézett a nagy szemeivel 

– emlékszik vissza András, aki úgy döntött, azzal szerez örömet fiának, hogy esténként kedvenc autójában hajthatja álomra a fejét. A különleges fekhely két hét alatt készült el és az apuka bevallása szerint a munkálatok okoztak izzasztó pillanatokat, mert ágy csak két részletben fért be a bejárati ajtón. 

Teljesen szét kellett szedni az autót, hogy be tudják vinni a fiú szobájába  Fotó: Olvasói

„Az autó teljesen ki lett belezve és alaposan át is kellett alakítani a belsejét, hogy egybefüggő legyen. Hegesztettünk, csavaroztunk, deszkáztunk, többször szétszedtük és összeraktuk mire teljesen összeállt a kép” – mesél a barkácsolás nehézségeiről András, aki egyébként kifejezetten keresi a kihívásokat. Az édesapa azt is elmesélte, hogy az, hogy befér-e az autó, csak centiken múlt.

A legfontosabb szempont a biztonság volt, így a két részből álló karosszériát, erős csavarok tartják össze

 – folytatja az ezermester, aki mindent édesapjától tanult, ráadásul húsz éve vállalkozóként az építészetben tevékenykedik. Mivel Barnabás hálószobája az emeleten van, nem volt elég besakkozni a bejárati ajtón a „bútort”.

„Szép mutatvány volt felvinni az emeletre, mert nagyon nem volt fogás rajta. Két erős kollégával is alig bírtuk” idézi fel nevetve András, aki nagyon elégedett a végeredménnyel, bár még egy méretre szabott matrac hiányzik a fia teljes komfortjához. 

Már csak egy matrac kell a Smartból lett ágy, ágykeretére Fotó: Olvasói

Boldog vagyok, mert Barnabás rettenetesen örül az ágynak, gyakorlatilag ki sem akar szállni belőle

 – zárja András, aki azon dolgozik, hogy létrehozzon egy saját műhelyt, ahol további elképesztő alkotásokat készíthet majd fiának.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás