Áll a bál a XVIII. kerületben: elhallgatta vagyongyarapodását Kassai Dániel





Hamis vagyonnyilatkozatot adott le a momentumos képviselő. Az ügy amiatt is érdekes, mert korábban éppen maga Kassai volt az, aki népszavazásra akarta vinni a vagyonnyilatkozatok rendszeres átvilágítását…



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2023.10.11.
Módosítva: 2023.10.11.
vagyonnyilatkozat Kassai Dániel közokirat hamisítás magánakció

Négy évig hallgatta el munkaszerződését Kassai Dániel XVIII. kerületi LMP-s, majd momentumos politikus, aki vagyonnyilatkozatában egyáltalán nem vallotta be többmilliós megbízását. A Célpont szerint a munkaadó XIX. kerületi önkormányzati megbízással ösztönözhették Kassait, hogy 2018-ban visszalépjen az országgyűlési választáson Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő javára, aki csak így juthatott be a parlamentbe.

Kihagyta vagyonnyilatkozatából kispesti keresetét Kassai Dániel (Fotó: Facebook)

Mi erről nem beszéltünk Kassai úrral, ennek nincs jelentősége. Gondolom, a munkát elvégezte, ki lett fizetve. Igazából képviselőként vállalhat szabadon munkát az, aki a választáson egy körzet választóinak bizalmát elnyeri

– ezt reagálta a Hír TV kérdésére Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester.

Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő nem jutott volna be a parlamentbe 2018-ban, ha Kassai nem lép vissza a javára (Fotó: Metropol)

Kassai zavaros körülmények között lépett vissza Kunhalmi javára, később a pártjából is kizárták, miután ezzel a lépéssel jelentős kárt okozott az LMP közössége számára. Mint kiderült, a kispesti szocialista vezetésű önkormányzat megbízása 2018. április 1-jén, azaz az országgyűlési választások előtt alig egy héttel lépett érvénybe. A havi bruttó 350 ezer forintos megbízási szerződés egy évre szólt, a momentumos politikus pályázatfigyelőként tevékenykedett a megbízás szerint, így összesen több mint 4 millió forintot vehetett fel. Kassait, aki akkoriban a XVIII. kerületi önkormányzati képviselője volt, a kispesti önkormányzat olyan feladatokkal bízta meg, mint a pályázatok felkutatásában való közreműködés, előkészítési folyamatok és a partnerekkel való kapcsolattartás. Érdekesség, hogy Kassai ekkor a civil életben portásként is dolgozott a portál szerint.

Ajánlották nekünk, mint pályázati tanácsadót. Valóban egy régi szerződésről beszélünk, és csupán egy évig álltunk vele szerződésben. Egyébként elégedettek voltunk vele, miután a szerződése lejárt, megszűnt vele a kapcsolatunk

– ezt már Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere nyilatkozta az ügyben.

Jelenleg Kassai Dániel a Momentum XVIII. kerületi frakciójának tagja, a kérdés az, hogy lemond-e mandátumáról. A XVIII. kerületi KDNP frakcióvezetője szerint ez erkölcsileg magától értetődő lenne…

Szarvas Attila XVIII. kerületi képviselő szerint
Kassai vélhetően közokirat-hamisítást követett el (Fotó: Facebook)

Kassai Dánielnek a nagy vihart kavart visszalépése egy magánakció lehetett, hiszen emiatt zárták ki annak idején a pártjából. Ez már önmagában erkölcsi kérdéseket vet föl, nem beszélve arról a gyanús körülményről, hogy kötelező vagyonnyilatkozatából elhallgatta a több mint 4 milliós vagyongyarapodását. Ezzel vélhetően közokirat-hamisítást követett el. Ha ennek ténye hivatalosan is bizonyosságot nyer, méltatlanná válik az önkormányzati képviselői mandátumára. Erkölcsileg akkor járna el helyesen, ha önként lemondana az önkormányzati képviselői posztjáról, hiszen a választói elől elhallgatta az információt. A frakciónk fontolgatja, hogy feljelentést tesz az ügyben

– mondta a Metropolnak Szarvas Attila, a XVIII. kerületi KDNP frakcióvezetője.

A hírek szerint Kassai Dániel ebben az időszakban vásárolt egy házat is a kerületben, korábbi lakótelepi lakását lecserélve. Azt nem tudni, hogy ennek köze lenne a nevezett ügyhöz, mindenesetre érdekes. Ahogy az is, hogy éppen maga Kassai Dániel kezdeményezte, népszavazáson szülessen döntés arról, hogy a politikumban rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatokat a hatósági nyilvántartásokkal. A népszavazási kezdeményezést hitelesítette is a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Megkezdődött az aláírásgyűjtés is, a kezdeményező azonban a rendelkezésére álló időben összesen 18 aláírást gyűjtött össze…





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás