Valódi kísértetet sikerült levideózni? Megfagyott a vér a táncos ereiben, amikor visszanézte a felvételt





Hátborzongató videó került ki az internetre, a férfi még csak nem is sejtette, hogy mi folyik a háttérben.



Megosztás
Szerző: B.J.
Létrehozva: 2023.09.26.
Módosítva: 2023.09.26.
szellem kísértet tánc

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy vajon léteznek-e szellemek. Számtalan olyan videó van az interneten, amiken elvileg kísérteteket lehet látni, hallani, de egyik sem bizonyult megdönthetetlennek. Ettől függetlenül rengetegen vannak, akik szentül hisznek bennük, és úgy érzik, hogy folyton körülöttünk vannak.

Itt a bizonyíték a szellemek létezésére?

Nemrég egy Reu nevű, 23 éves, kanadai tiktoker került egyből a figyelem középpontjába egy táncos videóval, amit akkor készített, amikor elvileg teljesen egyedül volt a házban. A férfi csupán el akarta ütni valamivel az időt, ezért felvett pár mozdulatot, majd mit sem sejtve felrakta a felvételt az internetre – ekkor pedig olyasmi tűnt fel rajta az embereknek, hogy sokakban egyből megfagyott a vér.

A férfi táncelőadása közben olyan dolog jelent meg a háttérben, amire nem igazán lehet magyarázatot találni – főleg, hogy állítólag tényleg egyedül volt otthon, és még állatai sincsenek.

Reu táncolásáról egy hirtelen megjelenő, furcsa alak veszi el a figyelmet. A háttérben, a lépcsőnél lehet megfigyelni, mintha egy másodpercre kikukucskálna, hogy megnézze, mit csinál a férfi – sokan pedig rögtön azt mondták, hogy mindenképp egy szellemről van szó, amit csodával határos módon sikerült megörökíteni.

A férfi is csak a kommentek elolvasása után látta meg a rejtélyes dolgot a háttérben, és rögtön annyira elkezdett félni, hogy még a gyomra is belefájdult. A családjával együtt alaposan átnézték a házat, de nem volt ott rajtuk kívül senki, így nem tudják, hogy mi lehetett a titokzatos alak a felvételen. Reu már nem fél, hiszen állítása szerint mindig is voltak ott paranormális dolgok, de egyik entitás sem ártó szándékkal van ott.

Akit érdekel a táncos videó, az itt megnézheti – a háttérben, jobb oldalon, a lépcsőnél látható rajta az állítólagos szellem:

@reu_music lmao i’m home alone so i learned a tiktok dance. lov u doja but what has my life come to? #musiclives #positivevibes #sayso #qurantine #boredathome ♬ Say So - Doja Cat

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás