
Nagy bejelentést tettek az eltűnt kis Maddie ügyében
Sosem lesz vége a fájdalomnak.
Nincs olyan ország ezen a világon, aki ne gyászolná a szegény kis Madeleine McCannt. A négyéves kislány a szüleivel nyaralt a portugál riviérán: az édesanyja és édesapja vacsorázni mentek, a kislányt pedig a szobájába hagyták. Mire hazaértek, már nem volt otthon, ekkor ugyanis elrabolta valaki. Sokáig reménykedtek abban, hogy még élve megtalálják, mostanra azonban csak az a szülők vágya, hogy derüljön ki az igazság. A közelmúlt egyik legnagyobb rejtélye, hogy mi is történt pontosan, most azonban nagy háború előtt állunk az üggyel kapcsolatban - írja a Ripost.hu.

Az egész világot izgatja a kérdés, hogy vajon mi történhetett a kis Maddie-vel. Mivel mindenkit érdekel a téma, több dokumentumfilm is készült róla, amelyek közül az egyik legsikeresebb a Netflix 2019-es produkciója. A cég dollármilliókat ölt bele abba, hogy minél informatívabb dokumentumfilmet készítsen, a siker pedig garantált volt.
Egy ideje újból Madeleine-lázban ég a világ, ez pedig részben annak köszönhető, hogy egy lengyel származású lány bejelentkezett, és azt állította, hogy ő az elrabolt kislány. Később bebizonyosodott, hogy ez hazugság, és ismét az az általános vélekedés, hogy Maddie-t C. Bruecknek rabolta el és gyilkolta meg.
Most két streamig óriásvállalat, a Netflix és az Amazon is bejelentette, hogy új dokumentumfilmet készítenek a Maddie-ügyről, s mindketten sok-sok millió dollárt ölnek bele. Míg a Netflix a kislányra helyezi a hangsúlyt, addig a rivális Amazon C. Brueckner életére és tetteire fókuszál, és azt próbálják bemutatni, hogy milyen út vezetett Madie elrablásához. Minden bizonnyal tehát hatalmas háború előtt állunk - jósolja a Mirror.

Top hírek

Brutális buszbaleset történt Szolnokon, megszólalt az iskola igazgatója
Súlyos közlekedési buszbaleset történt Szolnokon.

Brutális balesetről érkezett hír, 63 ember vesztette életét
Négy gépjármű, köztük két autóbusz ütközött össze.

Most kaptuk a hírt, nekihajtott az iskolaépületnek egy busz Szolnokon
A balesetről a rendőrség később ad majd tájékoztatást.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre