
"Kívül-belül gyönyörű volt!" Horrorisztikus balesetben hunyt el a gyerekek kedvenc, fiatal színésznője
A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Junior még le is videózta, hogy 130-al repeszt a városban.
Ahogy arról lapunk is hírt adott, nagy port kavart néhány héttel ezelőtt L.L. junior Instagram-sztorija, amiben látható, hogy két luxusautóval 130 km/h-ás sebességgel hajtottak pályatársával G.w.M-el a Petőfi Hídon. Az esettel kapcsolatban a rendőrség hivatalból eljárást indított, amiből végül szabálysértési eljárás lett. Ugyanis a felvételen még látszódott Junior autójában a műszerfalon a sebessége is, így tagadhatatlanul gyorsan hajtott. Most kiderült, hogy mennyire büntették meg a két zenészt.
A NapHíre lapot a rendőrség arról tájékoztatta, hogy pénzbírságot és nem kevés büntetőpontot is összeszedett a két előadó a szabálytalan közlekedésükkel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a megengedett sebesség túllépése miatt a két járművezetővel szemben fejenként 90 ezer forint közigazgatási bírságot, valamint 6-6 közlekedési előéleti pontot szabott ki, míg a vezetés közben kézben tartott mobiltelefonnal videózás miatt a jogszabályban rögzített húszezer forint pénzbírságot szabta ki, valamint három közlekedési előéleti pontot rögzített
- írta közleményében a Budapesti Rendőrfőkapitányság.
Röviden G.w.M-nek minusz 90 ezer forintba, és 6 büntetőpontba került az akció, Juniornak 110 ezer forintja bánta, és 9 büntetőpontja lett a száguldozás és a telefonozás miatt.
A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Szórakozni vitte volna barátait.
Egy idős asszonyt rántottak le a villamosról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.