Ez a dögös magyar lány jutott be egyedül a rendőrakadémiára

Egyedüli magyarként kezdi meg tanulmányait Bukarestben Lingvai Dóra.



Megosztás
Szerző: Z.H.
Létrehozva: 2023.09.27.
rendőrakadémia román nyelv tesióra

Idén egyedül csak a máromarosszigeti születésű Lingvai Dórának sikerült bekerülnie a bukaresti rendőrakadémiára úgy, hogy négy helyet is fenntartottak a magyar anyanyelvű jelentkezők számára. Erről a maszol.ro portál számolt be a minap.

Forrás: Lingvai Dóra

A csinos hölgy a portál megkeresésére elárulta, hogy a Leőwey Klára Elméleti Líceum végzettjeként jól ismeri a román nyelvet, azonban más magyar anyanyelvű jelentkezőkhöz hasonlóan számára is megnehezítette a felkészülést az, hogy az összes vizsga román nyelven volt. Nem csupán magyar, hanem női jelentkezőkből is kevés volt, amit Dóra elsősorban a megnehezített tornavizsgával magyarázott.

Ezért a felkészülésében kiemelt szerepet szánt az edzéseknek, így tesiórákra egy magyar anyanyelvű tanárhoz iratkozott be.

Elsősorban ebben a közegben szereztem meg a felvételihez szükséges információkat és ugyanitt kaptam olyan tanácsokat is, ami megkönnyítette számomra a készülődést

 – mondta el Dóra. A találkozások során egyedül ő volt magyar, de ez nem zavarta, mivel viszonylag rövid idő alatt sikerült beilleszkednie.

Lingvai Dóra gyermekkorában, a szülei mellett tanulta meg a román nyelv alapjait, amit később az iskolában és különböző baráti körökben aprólékosabban elmélyített. 

Először az érettségit követően próbálkozott felvételivel a rendőrakadémiára, azonban az első vizsgája sikertelen volt. Borzasztó élmény volt számára, legfőképpen az, hogy korábbi osztálytársai elmentek és ő egyedül maradt otthon, Máramarosszigeten. Hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor látta, hogy minden vizsgája sikerült és bejutott az akadémiára.                                                

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is nagy verseny alakult ki a magyaroknak fenntartott helyekre a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián, ahol a négy helyre több jelentkező is volt. Ennek ellenére mégis csupán Lingvai Dóra jutott be a rendőrakadémiára, mivel a többi jelölt legalább egy tantárgynál nem érte el az ötös feletti jegyet. Dóra jó lehetőségnek tartja a kisebbségek számára fenntartott helyeket, azonban úgy látja, hogy a fenntartott helyeknél nagyobb a túljelentkezés, mint a mindenki számára meghirdetett helyek esetében. 

Dóra elmondta, hogy ha nem is Máramarosszigeten, akkor legalább Erdély egyik településén szeretne dolgozni. Nem fél attól, hogy magyar anyanyelvűként milyen nehézségek érik őt Bukarestben, szerinte sokkal elszántabb ennél. Egyfajta pozitív izgalom van benne, már régóta várta azt, hogy végre elinduljon az úton.  

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás