„Csodálatos anyuka, feleség, testvér voltál…” – Autóbalesetben vesztette életét a 24 éves Vanda





Az anyuka az ütközéskor kirepült a kocsiból, mert nem volt bekötve.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.11.
édesanya tragédia baleset

Mindenki a gyönyörű és fiatal 24 éves Vandát gyászolja, aki szombaton halálos balesetet szenvedett Kömpöcnél. A fiatal édesanyát jól ismerték a faluban. A mindig mosolygós édesanya egy hároméves kislányt hagyott félárván.

Az autó egy mezőn állt meg  Fotó: Juhász D. Géza

Az autó egyszer csak letért az útról, majd árokba csapódott, kidöntött egy oszlopot és a mezőn állt meg. A kocsit a 24 éves Vanda vezette, aki mivel nem viselte a biztonsági övet, a baleset következtében kirepült az autóból és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal elhunyt a baleset helyszínén. Egyik ismerőse a Borsnak elmondta, hogy tudomása szerint Vanda éppen hazafelé tartott Szankra, amikor elaludt a volán mögött. Ez okozhatta a borzalmas tragédiát.

Vanda még csak 24 éves volt  Fotó: Olvasói

A fiatal Vandát rengetegen gyászolják, a család, ismerősök, barátok. A falubeliek szerint a fiatal nő egy csodálatos ember és annál is csodálatosabb édesanya volt.

Sajnálom, ami történt vele. Vanda egy nagyon dolgos, nagyon jószívű, kedves, mosolygós, mindig jókedvű anyuka volt, aki mindent megtett a kislányáért. A hároméves Blankának még szüksége lett volna az édesanyjára… most lett kiscsoportos. Felfoghatatlan tragédia

 – mondta el a Borsnak könnyeivel küszködve a nő egyik ismerőse.

A hatalmas tragédia szörnyen megrázta a családot. Vanda lánytestvére a Facebookon búcsúszott szeretett családtagjától.

Nem is tudom, mit mondhatnék. Könnyeimet hullajtva írom a sorokat. Egyszerűen soha nem gondoltam volna, hogy bármikor is te leszel az az ember, akit most minden ismerős-család-barát sirat. Csodálatos anyuka, feleség, testvér voltál, és az is maradsz örökre. Soha nem felejtünk téged!

 – olvasható a szívszorító búcsúposzt.

Életeket menthet az öv!

A rendőrség évente több alkalommal is felhívja a figyelmet a biztonsági öv használatára.

 „Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a biztonsági öv használata. Jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek csökkentésében mutatkozik meg. Hatásmechanizmusa alapján egyrészt megvédi a vezetőt és az utasokat a »kirepüléstől«, másrészt csökkenti a jármű és tartozékai okozta sérüléseket. A biztonsági öv használata nem az Ön döntése, hanem kötelező” – írták honlapjukon.

 

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás