
Most érkezett: késes támadás történt a metróban, többen megsérültek
Egy férfi sebesített meg három nőt egy metróban.
Nem lehet már bérletet kapni a legnagyobb nyárzáró hazai fesztiválra.
Nem lehet már bérletet kapni a legnagyobb nyárzáró hazai fesztiválra, sőt a pénteki napijegyek is elfogytak a Coca-Cola SZIN-re. Akik azonban már bebiztosították magukat a Tisza-parti fesztiválra, siessenek a szerdai nyitáskor, mert az idén 55 éves szegedi buli meglepetéssel készül az első 555 érkezőnek.

Már csak szerdára, csütörtökre és szombatra lehet napijegyet kapni a Szegedi Ifjúsági Napok idei nyárzáró fesztiváljára, ami szerdán, azaz augusztus 23-án délelőtt 10 órakor nyit és tart vasárnap hajnalig.
„Már az elővételes bérletek fogyásán éreztük, hogy idén minden korábbinál nagyobb érdeklődésre számíthatunk” – mondta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője. „Ezért a fesztivál tervezésekor eleve egy nagyobb vendégtérrel számoltunk. Azonban így is, már napokkal a fesztivál előtt le kellett állítanunk az elővételes bérletek kiadását, hogy még a napijegyesek is kényelmesen elférjenek” – tette hozzá a főszervező.
Két nappal a SZIN előtt pedig a péntekre szánt napijegyek is elfogytak. Ekkor érkezik majd például Azahriah, Majka vagy a nemzetközi sorból Timmy Trumpet.
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokkal rendelkező bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok idén ünnepli 55. születésnapját, ez alkalommal egy egyedi early bird meglepetést is tartogat, már a 2024-es fesztiválra.
„A szerdai nyitáskor érkező első 555 látogatónkat szeretnénk 1-1 „SZIN Fan Vagyok” kuponnal megajándékozni, amit extra kedvezménnyel lehet majd a 2024-es SZIN bérletre beváltani” – mondta Kolonics Erika.

Egy férfi sebesített meg három nőt egy metróban.

Minden karácsonyi szokás a reményről szólt.

Mutatjuk, milyen időjárás vár ránk a napokban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.