
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Kivégezték a héten Kínában azt az óvodai gondozónőt, aki mérget tett a felügyeletére bízott gyerekek ételébe, megölve egy gyereket.
Vang Jun 2019-ben, nátrium-nitráttal követte el tettét, miután szóváltásba keveredett egy munkatársával. A rá bízott 25 gyereket a mérgezett étel elfogyasztása után kórházba vitték, egyikőjük pedig 10 hónap után belehalt a mérgezés miatt kialakult többszörös szervi elégtelenségbe.
Vang korábban - ugyanezen a módon - a férjét is megpróbálta meggyilkolni, ám nem járt sikerrel.
A nőt 2020-ban ítélte halálra a közép-kínai Henan tartomány bírósága, a fellebbezést pedig elutasították.
Jóllehet a pekingi vezetés nem tesz közzé adatokat az ügyben, emberi jogi szervezetek szerint Kínában évente több ezer embert végeznek ki, azaz többet, mint a világ többi részén összesen.
Az ázsiai országban az utóbbi években nőtt az óvodások és iskolások ellen elkövetett támadások száma, melyek zömét késekkel felfegyverkezett, az utólagos vizsgálatok eredményei szerint pszichésen sérült emberek hajtják végre.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.