Karácsony csődbe vitte a fővárost, a buszjegyekkel kezdi az áremelést – mi jön még?





A Metropol által megkérdezett utasok fegyelmezetten fogadták az áremelést, bár arcpirítónak tartják a 30%-os mértéket. Még jó, hogy a bérletek árához nem nyúltak. Egyelőre.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.07.25.
Módosítva: 2023.07.25.
BKV jegy közösségi közlekedés Budapest

Karácsony Gergely a tavalyi ígérete ellenére mégis megemelte a tömegközlekedési jegyek árát. A Metropol által megkérdezett utasok szerint a 30 százalékos árnövekedés sok, úgy vélték, 15-20 százalék lett volna reális. Annak viszont örülnek, hogy a bérletek ára nem emelkedik – egyelőre.

Az utasok higgadtan fogadták a jegyáremelést Fotó: Ripost

Mélyen a zsebükbe nyúlhatnak a turisták, és a vidékiek

A mostani emelés leginkább azokat érinti érzékenyen, akik nem gyakran, de rendszeresen utaznak Budapesten tömegközlekedéssel és gyűjtőjegyet szoktak vásárolni, illetve a vidékieket, akiknek nem érdemes megvenniük a bérletet, de amikor a fővárosba látogatnak, így többet kell majd fizetniük a tömegközlekedésért.  

A budapestiek lapunknak azt mondták, hogy leginkább bérlettel járnak, így őket nem érinti a jegyáremelés, azt viszont már jobban zokon vennék, ha a havi rendszeres kiadást jelentő bérletek árához nyúlna hozzá a főváros. Érdemes hozzátenni, hogy gyakran az autósok is vonaljeggyel közlekednek, leginkább akkor, amikor nem akarnak a fővárosba behajtani kocsival. 

Mint ismert, az utóbbi időben rendkívül megemelkedtek a parkolási költségek a fővárosban, a rosszul kialakított biciklisávok és a rakpart lezárása miatt már nyáron is dugó van – és most majd a vonaljegyért is többet kell fizetni. Ráadásul fizetőssé tették a P+R parkolókat is. Így az ember nem tud másra gondolni: a jegyáremelés is az autósok egyfajta sarcolása. Ha ösztönözni akarnák az autósokat a tömegközlekedésre, akkor a P+R parkolójegy érvényes volna a tömegközlekedésre is, ahogyan például Párizsban. 

A metró használata is megdrágul Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Karácsony Gergely lépése még a főpolgármester-helyettest is meglepte. „Nézze, szerintem erről azért kérdezze a főpolgármestert, mert én nem értettem ezzel egyet. Szerintem nem kellett volna megemelni a jegyárakat” – mondta Tüttő Kata a Hír TV-nek. Hozzátette: a jegyek ugyan csaknem 30 százalékkal drágulnak szeptembertől, de a bérletek árához egyelőre nem nyúlnak.

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy megemelik a BKK vonaljegyeinek árát. Szeptember 1-jétől csaknem 30 százalékkal emelte a fővárosi tömegközlekedési eszközökre vásárolható jegyek árát: a vonaljegy most 350 forintba kerül, szeptembertől 450 forintba, a buszon, villamoson megváltott jegy ára 450 forintról 600 forintra nő, míg a tízdarabos gyűjtőjegy ára egy ezressel, 3000-ről 4000-re növekszik. 

Egy év alatt meggondolta magát

A lépés már csak azért is érdekes, mert a főpolgármester egy évvel ezelőtt még egészen mást gondolt a kérdésről. „Nem emeljük a vonaljegyek és a bérletek árát, mert nincs olyan áremelés, ami megoldaná a budapesti közösségi közlekedés finanszírozási problémáit” – jelentette ki Karácsony Gergely saját Facebook-oldalán még 2022 júniusában.

Szeptembertől drágább lesz az érvényesítendő vonaljegy Fotó: Metropol

A BKK közleményében azzal indokolja az áremelést, hogy a budapesti közösségi közlekedés iránti igény és használat folyamatosan nőtt az elmúlt években. Mint írták, a BKK a válságok ellenére próbálta tartani a lépést, hiszen új buszok és trolik érkeztek a flottába, és befejezték az M3-as metróvonal felújítását. Tegyük hozzá: ezeket a fejlesztéseket még a Tarlós István által irányított városvezetés készítette elő és rendelte meg.  

Azt írják továbbá, hogy „a BKK fenntartójaként a fővárosnak is komoly anyagi terhet jelentett a közösségi közlekedés támogatása, hiszen a szolgáltatások fejlesztése és működtetése jelentős összegeket igényelt”. Ennek ellentmond a főpolgármester tavalyi bejegyzése, miszerint a közlekedési vállalat fenntartásában aligha segít egy jegyáremelés. 

Érdemes appban megvenni a jegyet, bérletet

Miután a járművön megváltott jegy sokkal drágább – szeptembertől már 600 forint –, érdemes előre megváltani a menetjegyet. A BKK által folyamatosan fejlesztett BudapestGO applikáció elősegítheti a bérletvásárlást és a közösségi közlekedés használatát. Az applikáció számos kényelmi funkciót kínál az utasoknak, például az útvonaltervezést, a járatkövetést és online jegyvásárlási lehetőséget. Ezáltal az utasok egyszerűbben és gyorsabban juthatnak hozzá a jegyekhez és bérletekhez.

Videónkból megtudhatod, mit mondtak a fővárosi utasok a jegyáremelésről!


 





 





A dosszié további cikkei

Top hírek







Hírlevél-feliratkozás