Idén sem nyitott ki a Laborc utcai gyerektábor Óbudán, ez az oka





A tábor óriási segítséget jelentett a kevésbe tehetős szülők számára, és még egy saját stranddal is rendelkezett. Óbudán az önkormányzat ennek ellenére hagyta lepusztulni az egykor szebb napokat látott parkot.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.07.27.
tábor Barátság Park Óbuda

Idén sem nyit ki, így egyetlen gyermek sem fog táborozni a Laborc utcai Barátság Parkban Óbudán. A táborban egészen 2019-ig ingyen vehetett részt minden gyermek a III. kerület egyik gyönyörű, erdős helyszínén, a Barátság Parkban.

Idén egyetlen gyerek sem fog táborozni a Laborc utcai Barátság Parkban /Olvasói fotó

Hasonlóan a többi táborhoz, a Laborc utcai park se nyitott ki a koronavírus-járvány miatt. A pandémia alatt akkor már többen megkongatták a vészharangot, mondván, Kiss Lászlóék minden karbantartási és állagmegőrző munkát leállítottak. 

Az első viharfellegek aztán 2021-ben kezdtek el gyülekezni a park felett, egymást érték a felháborodott levelek, amelyek arról tanúskodtak, hogy elképesztő állapotok uralkodnak a híres táborban. Olyan képek jelentek meg több helyen, amiken az látszott, ahogy 40 fokos melegben a betonplaccon „elkerítették” a gyerekeket. Balesetveszélyre hivatkozva megtiltották a gyerekeknek, hogy az árnyékot nyújtó fák közé menjenek. Mint ahogyan arról a Metropol is beszámolt, a gyerekek nem használhatták a medencét, ugyanis nem volt benne víz. A kicsik a betonpályán ücsörögtek, a fák közé az elhanyagoltság miatt nem engedték őket. 

Az óbudai szülők akkor közös petíciót indítottak azért, hogy megmentsék a tábort, és hogy visszaállítsák a korábbi állapotokat. A tábor ügyét akkor a korábbi polgármester, Bús Balázs is felkarolta. 

Az áldatlan állapotok országos botránnyá terebélyesedtek, sokak szerint a DK-s Kiss László, Óbuda polgármestere egy közönséges gyermekmegőrzőt csinált a táborból. 2021 nyarán Bús Balázs korábbi polgármester a helyi Fidesz-frakcióval 400 darab strandbelépőt vásárolt a táborozó gyermekek részére, hogy legalább eljuthassanak fürdeni a nagy melegben, és ne csak a betonplaccon játszanak. A III. kerületi önkormányzat azonban még átvenni sem volt hajlandó a belépésre jogosító jegyeket. Végül a strandbelépőket kerületi civil szervezeteknek ajánlották fel a frakció tagjai. 

Koszosan és használhatatlanul magára hagyva a Laborc utcai medence / Olvasói fotó

Hiába telt el azóta két év, a tábor sem tavaly, sem idén nem nyitott ki a Barátság Parkban. Az önkormányzat úgy próbálta megoldani idén a helyzetet, hogy átszervezte a gyermekmegőrzést a két kerületi általános iskola épületébe. A gyermekek biztonságáért  június 26. és augusztus 18. között minden hétköznap 8:00 és 16:00 óra között a Zápor utcai Óbudai Nagy László Általános Iskola, valamint a Királyok útján lévő Dr. Béres József Általános Iskola felel.

A tábor sokáig önfeledt kikapcsolódást nyújtott, a gyermekeket festői környezet és hűs medence várta.  A Laborc utcai helyszín a maga nevében egyedülállónak számított a fővárosban, mivel amellett, hogy óriási segítséget jelentett a kevésbe tehetős szülők számára, még egy saját stranddal is rendelkezett. Csak találgatni lehet, hogy végül mi lesz a Barátság Park sorsa, korábban olyan hírek terjedtek, hogy el akarják adni, azért hagyták lepusztulni az egykor szebb napokat látott tábort. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás