
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKedd délután hazafelé sétálva bekövetkezett minden anya legrosszabb rémálma: hirtelen összeesett a szívbeteg gyereke.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei 30 év körüli nő mellett sétáló édesanyja először megrémült, majd azonnal cselekedett: hívta a mentőket, ezt követően pedig a mentésirányító instrukcióinak segítségével megvizsgálta lányát, aki ekkor már nem lélegzett.

A rémült asszony nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a pánik és a telefonos utasítások alapján rögtön megkezdte gyermeke újraélesztést, amit perceken belül a helyszínre kiérkező mentősök már emelt szinten folytattak.
Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!
– írja az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.