
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy családi ház udvaráról loptak a XXII. kerületben, majd autójukkal elsodorták tulajdonost. A budapesti rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.
Veteránautó-alkatrészeket loptak Budapesten egy XXII. kerületi telekről március 23-án délelőtt. A tulajdonos észrevette a tolvajokat, akik menekülés közben autójukkal elsodorták. A férfi nem sérült meg – számolt be az esetről a rendőrség szerdán.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága indított nyomozást. A feltételezett elkövetőket egy héten belül azonosították. A 26 éves J. Róbertet és a 32 éves J. Istvánt 2023. március 31-én a XXII. kerületben, míg harmadik testvérüket, a 21 éves J. Józsefet Ercsiben fogták el, mindhármukat lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A tulajdonos elsodrása kapcsán közúti veszélyeztetés bűntett miatt is eljárás indult.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.