
Több mint négy évtizede nyoma veszett – Most megtalálták az eltűnt nő maradványait
A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA katasztrófavédelem közleményéből kiderült, mi okozhatta a tüzet.
Hétfőn késő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi ház Szentendrén, a Damjanich utcában, és egy ember az épületben rekedt. Hét járművel huszonkét tűzoltó vonult a százötven négyzetméteres ikerházhoz, ahol egy nyolcvan négyzetméteres ingatlan teteje égett.

A tűzoltók az oltási munkálatok közben egy idős nő holttestét találták meg az épületben.
Az egységek megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek az ikerház másik részére, így az lakható maradt. Az egységek a tüzet háromnegyed óra alatt eloltották. A tűzzel érintett házrész két lakója átmenetileg rokonokhoz költözött – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Mukics Dániel közleményében azt írta: a bejelentés szerint a tüzet dohányzás okozta, azonban a pontos keletkezési körülményeket a tűzvizsgálat eljárás fogja feltárni.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.

Ha később megy orvoshoz, mára már elvesztette volna a látását.

A család évtizedek óta bajba jutott állatokat ment.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.