
Testvére nyakon szúrta a börtönből szabadulását ünneplő férfit
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 49 éves férfival szemben, aki – italozást és előzetes szóváltást követően – nyakon szúrta a testvérét.
A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, a vádirat szerint a sértett 2020. november 14-én reggel szabadult végrehajtandó szabadságvesztés büntetéséből, és ez alkalomból a családtagjai összejövetelt szerveztek neki egy ferencvárosi lakásban.

A rendezvényen leittasodó sértett és annak szintén ittas állapotú testvére – a későbbi vádlott –, valamint ez utóbbi fia szóváltásba keveredett. A vita során a vádlott fia a sértettet egy alkalommal megütötte, majd a vádlott is rátámadt a testvérére, először meglökte őt, majd egy késsel nyakon szúrta.
A megszúrt testvér nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de csak a véletlenen múlt, hogy nem lett az esetnek halálos következménye.
A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső, feltételes szabadság hatálya alatt álló és jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja – áll a közleményben.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre