RETRO RÁDIÓ

Komoly bevételektől eshet el az I. kerület V. Naszályi Márta új jegyzője miatt – Videó!





Alaposan felkavarta az állóvizet Czukkerné dr. Pintér Erzsébet érkezése. Az új jegyző kritikusai szerint szakmai munka helyett nyílt politikai szerepet vállalt a kerületben.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.04.26.
V. Naszályi Márta Budavár

Újabb botrány tört ki az I. kerületben, miután V. Naszályi Márta új jegyzője a napokban gyakorlatilag ellehetetlenítette a Városfejlesztési Bizottság ülésének megtartását. Lapunk úgy tudja, hogy Czukkerné dr. Pintér Erzsébet utasításba adta a hivatal dolgozóinak, hogy ne jelenjenek meg azon az ülésen, amely a teraszok bérbeadásáról döntött volna. 

V. Naszályi Márta kerületében forrnak az indulatok – Fotó: MTI/Kovács Attila

Varga Dániel, a Városfejlesztési Bizottság elnöke szerette volna megtudni, hogy miért korlátozzák a képviselők jogait és lehetetlenítik el a bizottságok döntéseit, ám kérdései süket fülekre találtak. A politikus nemrég szerette volna összehívni a Városfejlesztési Bizottság ülését, ahol több sürgős ügyben kellett volna döntést hozniuk. A jegyző távol tartotta a Szervezési Iroda munkatársait is, akik a jegyzőkönyvkészítésért feleltek volna. Varga Dániel személyesen szeretett volna tájékoztatást kérni, ám a jegyző végül beléfojtotta a szót.

 

A teraszok elmaradt díjbevételei miatt nehéz helyzetbe kerülhet az önkormányzat

V. Naszályi Márta politikai csatározásai komoly anyagi kárt okoznak a kerületnek, hiszen a bizottsági döntés hiányában jelentős bevételtől esik el az önkormányzat. Czukkerné, aki Pikó András exjegyzője, az elmúlt hetekben mutatkozott be Lamperth Mónika „árnyékjegyzővel”, a Gyurcsány-kormány volt miniszterével. 

A Metropol úgy tudja, hogy az új jegyző debütálása már az első testületi ülésen kiverte a biztosítékot. Czukkerné ugyanis már az első napirendi pontnál megkérdőjelezte a képviselők interpellációhoz való jogát. 

Az egyórás vita után később bebizonyosodott, hogy nincs olyan törvényi szakasz, amire a jegyző utal, így a polgármester kénytelen volt engedélyezni a képviselők kérdéseit. Forrásaink szerint Czukkerné a kérdésekre csupán csak annyit mondott, hogy 15 napon belül írásban válaszol. 

Budai Vár,  Mátyás-templom
Komoly bevételektől eshet el a kerület – Fotó: Jászai Csaba / MTI

A kerület lakosai isszák meg a levét az önkényeskedésnek

Az I. kerületi önkormányzat és a hivatal vezetése már jó ideje politikai alapon dönti el, hogy a képviselők munkáját segíti vagy nem, kaphatnak-e információt vagy sem. Lapunk úgy értesült, hogy a hivatal dolgozóit régóta retorzió alatt tartják. Sem e-mailben, sem telefonon, sem személyesen nem egyeztethetnek az önkormányzati képviselőkkel. A normális munka feltételei szinte ellehetetlenültek, és félnek, hiszen a jegyző a munkáltatójuk. Ezek a módszerek a jelenlegi  „árnyékjegyzőre”, Lamperth Mónikára – Gyurcsány volt belügyminiszterére – utalnak, aki jegyzőként a XV. kerületi önkormányzatban hasonló módszereket vezetett be.

A helyzet tarthatatlanságát jól mutatja, hogy V. Naszályi Mártáék önkényeskedése miatt már számos fejlesztés és beruházás is veszélybe került. Az utóbbi időben több kirívó eset is történt a kerületben. A polgármester bírálói szerint nem hajtja végre a testület és a bizottságok határozatait, döntéseit. A Metropol úgy tudja, hogy az önkormányzat közalapítványai két hónapig nem kapták meg a költségvetésben nekik biztosított forrásokat, emiatt nem jutottak el időben a jutalmak a rendőröknek vagy a támogatások a szociális rászorultaknak.

Ugyancsak nagy vihart kavart a Várnegyed újság megszűnése is. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Polgármesteri kabinet rejtélyes okok miatt csak egy nappal a fizetési határidő után utalta el a nyomdai számlákat, így a cég kötbér nélkül felbontotta a szerződését a kerülettel. 

A lap működése sokáig biztosítottnak tűnt, ám a kerület baloldali vezetése tavaly egy új nyomdai szerződést kötött. A közbeszerzésen nyertes cég azonban a hírek szerint emelni akarta a szolgáltatás díját. Információink szerint ha időben utaltak volna, akkor a nyomdai szolgáltatást végző cég csak 15 millió forintos kötbérrel mondhatta volna fel a szerződést. 





 





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás