Csoda, hogy életben maradtak: kihúzta a lángoló házból szeretett feleségét az idős József

Gondolkodás nélkül férje életét kezdte menteni az erdőszentgyörgyi asszony, amikor éjjel észrevette, hogy lángokban áll a hitvese ágya. A ház urát az asszony felébresztette, ám menekülés közben elesett. Akkor már ő szorult az idős férfi segítségére.



Megosztás
Szerző: KKP
Létrehozva: 2023.04.13.
Módosítva: 2023.04.13.
tűz tragédia báj leégett

Megható szerelmi dráma bontakozott ki az erdélyi Erdőszentgyörgyön. A két idős ember egymás életét mentette meg. Keresztes József és Anna példaértékű életet élt, és szerelmüket még a legnagyobb tragédiák sorozata sem törte meg. Már fiatalon megismerték egymást, és attól kezdve elválaszthatatlanok.

Keresztesék mindenüket elvesztették – Fotó: Metropol

Három gyermekük született. Mindketten szorgalmasan dolgoztak, hogy a két lányukat és az egy fiukat tisztességesen fel tudják nevelni. Az erdélyi Erdőszentgyörgy közösségének köztiszteletben álló tagjai lettek. Fiatalon ők segítettek mindenkinek, akinek csak tudtak, most azonban az ő érdekükben indított gyűjtést a település volt polgármestere. Szerda hajnalban tűz ütött ki a házukban, és nem sokon múlt, hogy nem vesztek oda mindketten.

József és Anna túlélte a tüzet Fotó: Metropol

Mindketten betegek és nagyot hallanak, ezért helyettük a vejük nyilatkozott a Borsnak.

Kora hajnalban az anyósom erős füstszagra ébredt, és meglátta, hogy ég a külön alvó apósom ágya.

Parázs miatt lángolt a ház

Azt nem lehet tudni, hogy a parázs a kályhából vagy a kéményből pattant ki, de az biztos, hogy a tűz nagyon gyorsan terjedt – mondta Csaba, és hozzátette: csodának tartják, hogy mindkét idős ember életben maradt.

Nekem fél háromkor telefonáltak a szomszédok, hogy azonnal induljak, mert baj van. A tőlük hét kilométerre levő Gyulakután lakunk, ezért szerencsére hamar odaértünk a feleségemmel.

Igazi hősök

Alig bírtuk a szegény anyósomat megnyugtatni, könnyező szemekkel nézte végig, ahogy az élete munkája a lángok martalékává vált. Kiderült, hogy mindketten igazi hősök. Miután az anyósom felébresztette az apósomat, elesett. Az apósom húzta ki a házból, közben kiment a válla és megégett a könyöke, illetve a haja.

A házaspárt az első napokban Csabáék fogadták be, aztán a hír hallatára hazatért a Keresztesék külföldön élő másik lánya. Mostantól nála laknak, amíg az új ház felépül.

– Az apósom fel sem fogja, mi történt. Folyamatosan azt mondogatja, hogy mindjárt hazamegy a feleségével. Úgy tűnik, egyelőre nem tudjuk neki megmagyarázni, hogy mi történt. Olyan, mintha nem emlékezne semmire. Mivel kiderült, hogy a sérüléseik szerencsére nem súlyosak, a kórházból hamar kiengedték őket – magyarázta Csaba.

A házat újra kell építeni – Fotó: Metropol

A házaspár élete legnagyobb tragédiája, hogy évekkel ezelőtt elvesztették a fiukat. Barna – vélhetően szerelmi bánatában – felakasztotta magát.

Tar András, Erdőszentgyörgy volt polgármestere gyűjtést indított Keresztesék megsegítésére. Már többen is felajánlottak ruhákat, bútorokat és építőanyagot, de a házat ezekből még nem lehet felépíteni és berendezni.


 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás