RETRO RÁDIÓ

A Trump elleni vádemelés mögött egyértelműen Soros György áll





Soros György az évek alatt tetemes pénzmennyiséget használt fel arra, hogy az általa kijelölt és hozzá hűséges ügyészei nyerjenek a választásokon, így az amerikai igazságszolgáltatás jelentős része felett az oligarcha rendelkezhet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.04.05.
Módosítva: 2023.04.05.
Soros György Donald Trump

Döbbenetes mennyiségű pénzt áldozott Soros György az elmúlt évek során arra, hogy kiépítse a saját ügyészi hálózatát. Az oligarcha célja nyilvánvalóan az lehet, hogy egymaga uralja az igazságszolgáltatást az Egyesült Államokban, ennek érdekében eddig 75 ügyész kampányára költött el több mint negyvenmillió dollárt. A milliárdos spekuláns az ügyészein keresztül így már az amerikai lakosság közel húsz százaléka felett uralkodik, ráadásul az ötven legnépesebb város felében Soros ügyészei alakítják az igazságszolgáltatást. A Law Enforcement Legal Defense Fund (LELDF) korábban egy jelentést is készített a témában, az alábbi térképen pedig jól megfigyelhető, hogy milyen terjedelmes Soros hálózata – írja a Ripost.

Soros György ügyészhálózata
Soros György ügyészi hálózata  Fotó: LELDF

Ahol nyert a jelöltje, ott drasztikusan csökkent a kiszabott börtönbüntetések száma, a bűnözés pedig ezzel egyenesen arányosan megugrott. Soros ügyészei ugyanis rendre olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek segítségével a mai napig csak enyhe büntetéseket ítélnek meg bizonyos bűncselekmények után: a lopás, a rablás, a kábítószer birtoklása vagy árusítása és a prostitúció esetében is jelentős enyhítésekről döntöttek.

A rendőrség és az ügyészek között azóta egyre élesebb az ellentét. A rendőrök ugyanis nem hajlandók elfogadni, hogy az ügyészek sok esetben nem emelnek vádat egy-egy súlyos bűncselekmény után. Több nagyvárosban is tömegesen hagyták el a bűnüldöző szakmát az emberek Soros liberális ügyészei miatt.

Soros arra használja ezt a kampánypénzt és további százmilliókat, hogy szervezeteket támogasson, és csendben átalakítsa az igazságszolgáltatási rendszert a rosszabbik irányba, veszélyes politikákat és rendőrellenes narratívákat támogatva, hogy előmozdítsa radikális programját

– vélekedik Jason Johnson, a LELDF elnöke, aki hozzátette, hogy a kampányokban Houstontól és Los Angelestől Philadelphiáig és Orlandóig Soros volt a messze legnagyobb pénzcsap – egyes versenyeken az elköltött pénz kilencven százalékát adta a milliárdos.

A New York-i rendőrség (NYPD) legfrissebb bűnügyi statisztikái szerint az elmúlt évhez képest a nemi erőszakok száma 10,9 százalékkal, a rablások 32,4 százalékkal, a betöréses lopások 29,1 százalékkal, a nagy értékű lopások száma pedig 38,5 százalékkal nőtt, köszönhetően a Soros György által támogatott ügyészeknek és a rendőrség leszerelését, illetve az óvadék megszüntetését támogató baloldali politikusoknak.

Alvin Bragg manhattani ügyészt a Color of Change PAC segítségével választották meg 2021 őszén, amelynek Soros György egymillió dollárt adományozott. Átfogó változtatásaival Bragg arra ösztönözte az ügyészeket, hogy ne emeljenek vádat például fegyveres rablás esetén, hanem tekintsék csak lopásnak. A büntetés így legfeljebb egy év börtön lehet egy ilyen bűncselekményt követően.

Más ügyészek a tömeges illegális migrációt segítették országszerte az elmúlt években.

A Los Angeles-i kerületi ügyész, George Gascón nemrég olyan irányelveket tett közzé, amely előírja a megyei ügyészeknek, hogy a bűncselekményekkel vádolt illegális bevándorlók esetében mérlegelniük kell az úgynevezett „bevándorlási következményeket”, vagyis lehetőleg úgy kell enyhíteni az eredetileg kiszabandó büntetést, hogy minél kevesebb eséllyel figyeljen fel rá a Bevándorlásügyi és Vámhatóság (U.S. Immigration and Customs Enforcement).

Mielőtt Soros György rátette volna a kezét az Egyesült Államok igazságszolgáltatásának jelentős részére, az ügyészi választások szinte érdektelenek voltak az átlagos amerikai polgárok számára, a támogatók is jóval kevesebben voltak, és korántsem költöttek annyi pénzt a jelöltek kampányára, mint az elmúlt években az amerikai oligarcha.

 





 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás