
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFerenc pápa vasárnap a világhoz intézett húsvéti üzenetében arra kérte az oroszokat, hogy "keressék az igazságot" országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban. A katolikus egyházfő továbbá párbeszédre szólított fel az izraeliek és a palesztinok között a közelmúltbeli erőszakos cselekmények után.
A katolikus egyház legfontosabb ünnepén a szentmise után, délben a pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el hagyományos húsvéti üzenetét és urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását a Vatikán becslései szerint mintegy százezres tömeg előtt.

"Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!"
- mondta.
A pápa arra kérte Istent, hogy "nyújtson vigaszt a sebesülteknek és mindazoknak, akik a háború miatt elvesztették szeretteiket, és adja, hogy a foglyok épségben és egészségesen térhessenek vissza családjukhoz". Hozzátette: "Nyissa meg az egész nemzetközi közösség szívét, törekedjenek arra, hogy véget vessenek ennek a háborúnak és minden konfliktusnak és vérontásnak a világunkban".
Ahogy minden húsvét alkalmával tette, a 86 éves egyházfő fölszólalt a Közel-Kelet békéjéért is, felhívásával utalva a közelmúltban Jeruzsálemben történt erőszakos cselekményekre és az Izraelt, Libanont és Szíriát érintő, határokon átnyúló tűzharcokra.
A pápa mélységes aggodalmát fejezte ki az elmúlt napok támadásai miatt, amelyek veszélyeztetik az izraeliek és a palesztinok közötti párbeszéd újraindítását, hogy - mint mondta -
béke uralkodjon a Szent Városban és az egész térségben
Húsvéti beszédében Ferenc pápa szokás szerint felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit. Reményét fejezte ki, hogy a mianmari "mártírrá vált rohingja népnek" igazságot szolgáltatnak, és további segítséget kért a februárban Törökországban és Szíriában 56 ezer ember halálát okozó földrengések áldozatainak.
Nicaraguát említve, ahol feszültté vált a kormány és a katolikus egyház kapcsolata, a pápa arra kérte Istent, hogy "emlékezzen meg mindazokról, akiket megakadályoznak abban, hogy szabadon vállalhassák hitüket".
A hívők több tízezres tábora előtt Ferenc pápa azt kérte mindenkitől:
Siessünk a béke és a testvériség útjára lépni!
A Szentszék közleménye szerint a húsvéti ünnepek alkalmából és "Jézus Krisztus feltámadásának örömét kifejezendő" a Szent Péter-bazilika előterét mintegy 35 ezer Hollandiából szállított virággal és növénnyel díszítették fel, és "virágoskertté" alakították át.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.