RETRO RÁDIÓ

Vége a fagyoknak, ma az eső miatt bosszankodhatunk





Változékony idő várható a hétvégén, és több hullámban kell esőre számítani. Átmenetileg visszatérnek a fagymentes éjszakák, az erős szél pedig vasárnap helyenként viharossá fokozódik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.31.
Módosítva: 2023.03.31.
időjárás

Péntek délelőtt gyengén felhős, napos idő várható, majd késő délelőttől északnyugat felől újra megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így délutánra mindenütt erősen felhős lesz az ég. A nap második felétől többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Szinte országszerte megélénkül, a Dunántúlon időnként meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 Celsius-fok között valószínű.

A,Woman,In,A,Brown,Coat,Under,An,Umbrella,Crosses
Fotó: Aliaksander Karankevich / Shutterstock

Szombaton felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Szórványosan előfordul eső, zápor, helyenként zivatar. A nyugati, északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérik. Hajnalra 3 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap felhőátvonulásokra kell számítani több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan valószínű eső, zápor, helyenként zivatar. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a maximum 10 és 18 fok között alakul.





 





Ezeket olvastad már?
Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Lehúzza a redőnyt az Oscar-díjas filmeket gyártó hollywoodi filmstúdió

Lehúzza a redőnyt az Oscar-díjas filmeket gyártó hollywoodi filmstúdió

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás