
Oda se figyelt ezekre a tünetekre – végül ötcentis agydaganatot találtak a fejében
A mindennapi feladatok is elviselhetetlenné váltak végül.
A kislány éppen a lakást akarta elhagyni, amikor megtörtént vele a tragédia. A baleset miatt a rendőrség vizsgálatot indított.
Áramütést kapott és meghalt egy kétéves kislány, miután szülei egyik napról a másikra felügyelet nélkül hagyták őt. A tragikus baleset Argentínában történt, a rendőrség vizsgálatot indított.
A gyermekre március 10-én találtak rá a Salta tartománybeli Oránban egy házban. Feltételezések szerint a baleset már március 9-én délután három óra körül bekövetkezhetett, azonban a mentők csak egy nappal később értesültek a kislány haláláról, ugyanis az édesanya ekkor talált rá gyermeke holttestére.
A nő azonnal riasztotta a mentőket, ám a kislányon már ők sem tudtak segíteni. A rendőrség megerősítette, hogy a nő péntek reggel óta nem volt otthon és csak szombaton tért haza.
A nyomozás megállapította, hogy a kétéves kislány halálát áramütés okozhatta, amikor megpróbálta elhagyni a házat. A balesettel kapcsolatban eddig senkit nem vettek őrizetbe – írja a Mirror.
A mindennapi feladatok is elviselhetetlenné váltak végül.
Az anya most legalább 19 évet tölt majd börtönben.
Óbudán tarthatatlanná vált a gaz helyzet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.