Letépték a kettészakadt Suzuki ajtaját, így maradt életben az idős sofőr





Fiatalok rohantak segíteni annak a nyugdíjasnak, akinek Suzukijába egy Dacia sofőrje rohant bele 100 kilométeres sebességgel, fékezés nélkül.



Megosztás
Szerző: BB
Létrehozva: 2023.03.17.
hős nyugdíjas sofőr

Fiatal hősök siettek egy idős sofőr segítségére Beled és Répcelak között, az M86-os úton. A 112 Press információi szerint a nyugdíjas a megengedett 110 kilométeres sebességnél jóval lassabban haladt az M86-os úton, amikor a mögötte autózó Dacia sofőrje fékezés nélkül belerohant

A Dacia sofőrje nem tudta megmondani, hogy a Suzuki állt-e vagy haladt - Fotó: Facebook / 112 Press

A 112-nek a Dacia sofőrje elmondta, hogy ő maga sem száguldott, a megengedettnél kevesebbel, körülbelül 100 kilométeres sebességgel autózott. Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy a Suzukin volt-e világítás, ahogyan azt sem, hogy a kocsi állt, vagy haladt-e egyáltalán. 

Ő maga ugyan nem, de Suzuki nyugdíjas sofőrje súlyosan megsérült, a kocsi pedig valósággal ketté szakadt, a hátulja szinte teljesen eltűnt. 

Az idős férfihez többen is odarohantak segíteni, egy többek között három fiatal férfi, ők puszta kézzel tépték le a kocsi ajtaját, hogy kiemelhessék a férfit, majd a mentőig vigyék. Egyikük kommentben mesélt a történtekről: 

Kemény volt. Én szabtam ki az ajtókat és én tettem a mentőben az idős férfit...kérem a Jóistent, hogy mielőbbi gyógyulást adjon neki 

- írta a fiatal férfi. Egy másik helyszínen segítő férfi elmondta, hogy az egyik fiatal az ablakot törte be, míg másik kettő az ajtót tépte le. 

Valóban úgy tépték ki azt, a mentőorvosokat segítve, az idős úr mihamarabbi kimentéséhez! Tette mindenki amit épp tudott. Lényeg hogy az idős úr mihamarabb felépüljön, maradandó egészségügyi problémája ebből kifolyólag ne legyen

 - írta. 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, sem azt, hogy ki volt a hibás, de az bizonyos, hogy a rendőrök vizsgálják az esetet, és az is, hogy a férfit életveszélyes állapotban szállították a Markusovszky kórházba.


 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás