
Orbán Viktor kijelentette: Mi továbbra is csak a magyar érdeket tarjuk szem előtt!
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a kormányfő.
Érthetetlen tragédia rázta meg a TikTok világát.
Elhunyt Gabriel Netto, a nagy népszerűségnek örvendő tiktokker. A mindössze 20 éves fiú tragédiája a családjával és barátaival közös nyaraláson történt: gondtalanul élvezte a lazítást a brazíliai Juiz de Forában, amikor úszás közben hirtelen eszméletét vesztette. Szeretteinek ugyan sikerült kihúzniuk a vízből, de csak 40 perces keresés után, ekkor azonban már nem reagált semmire.

A The Sun információi szerint a mentők is sikertelenül próbálkoztak az újraélesztésével, így még a helyszínen halottnak nyilvánították. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett Gabriel ájulásához.
Ma nemcsak a testvéremet veszítettem el, hanem a lelkem egy részét is. Egy részem veled ment, de tudom, hogy veled voltam életed utolsó percéig. Örökké hálás leszek, amiért mindenben támogattál. Te voltál és mindig is leszel a mi Gabrielünk. Ez a legnagyobb fájdalom, amit valaha átéltem életem során
– mondta a fiatal nővére, Aline. Hozzátéve:
Soha nem felejtem el az utolsó mosolyt, amit az arcomra csaltál, ahogy a 20 évet sem, amit együtt töltöttünk. Hiányozni fogsz!
Gabrielt családja és barátai mellett a közel 2 millió fős TikTok-követőtábora is gyászolja. Az elhunyt fiatal azzal lett népszerű az alkalmazáson, hogy a vidéki életéről és csínytevéseiről osztott meg videókat.

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a kormányfő.

A borzalmas betegség nők százainak életét követeli.

Meggyógyult a rákból a fiatal édesanya.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.