RETRO RÁDIÓ

„Sajnos mi is erre gyanakodtunk” – kiderült, mi okozta a döbbenetes szentgotthárdi tragédiát





Drámai baleset történt a Vas vármegyei várost átszelő pataknál.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.22.
halálos baleset autó gyászoló rokon

Döbbenetes és egyben szomorú esethez riasztották a tűzoltókat hétfőn reggel: egy autó hajtott a patakba Szentgotthárdnál. A kocsi a zsidai úton hajtott, amikor egyik pillanatról a másikra letért az útról és a három méter mély mederbe, onnan pedig a 40 centi magas vízbe zuhant. 

A férfi fékezés nélkül hajtott bele a három méter mély mederbe – Fotó: Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

– A sofőr a helyzetéből adódóan nem tudta elhagyni a járművet. A körmendi és a szentgotthárdi hivatásos tűzoltók az autó ajtajának lefeszítését követően a mentőkkel közösen kiemelték a sofőrt, azután felvitték a patakparton. A tűzoltók az autó eltávolításához motoros láncfűrésszel vágták ki a parton lévő bokrokat – közölte a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Bár a segítség azonnal érkezett, sejteni lehetett, hogy nem átlagos balesetről van szó, ugyanis mint ahogyan a 112 Press megírta, a kocsi frissen vizsgázott, a helyszínen nem találtak féknyomot és a sofőr korrigálni sem próbált. Hamar kiderült, mi okozhatta a tragédiát.

Ismerősei összetörtek a tragédia után, mint azt a Ripostnak elmondták, Imrét mindenki szerette és kedvelte. Évtizedek óta a baleset helyszínéhez közel, Szentgotthárd külterületén élt, és mindenki szerint önzetlen és jó ember volt.

Imi tiszta és jó lélek volt, mindenkinek segített, aki csak megkérte, méghozzá önzetlenül és gondolkodás nélkül. Mindenki szerette őt, élénk közösségi életet éltek, Imi mindig lelkes volt és optimista

– mondta róla az egyik ismerőse.

Már amikor megtudtuk, hogy mi történt vele, akkor is sejtettük, hogy nem gyorshajtás vagy vezetői hiba okozhatta a történteket, Imi ugyanis sosem száguldozott, mindig óvatosan, megfontoltan vezetett. Sajnos mi is arra gyanakodtunk, hogy rosszul lett, vagy a kocsival történt valami

- szögezte le. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás