Öt török ember életét mentette meg Hatay városában a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csapata. A tragikus pillanatokról beszélt Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a Metropolnak.
Négy kutyás kereső, orvosok, hivatásos tűzoltók, mentőtisztek és ápolók, illetve önkéntes tűzoltók indultak útnak Törökországba, hogy a hétfőn pusztító földrengés túlélőit kutassák fel. Az első turnus már rögtön kedden utazott, a második csütörtökön, így összesen 19-en érkeztek a leginkább érintett területre.
Érkezésünk után a hatóságok kézről kézre adtak bennünket, hamar lett feladatunk, így miután felállítottuk a sátrainkat, azonnal indultunk is túlélőket keresni. Pár óra elteltével megtaláltuk az első két túlélőt. Ahogy lement a nap, rögtön nulla fok alá süllyedt a hőmérséklet, ezért mindenhol tüzeket raktak az összeomlott házak tövében, ott várták az emberek, hogy valaki odamenjen hozzájuk, és segítsen megkeresni a hozzátartozójukat
– mesélte a Metropolnak Juhász Márton. A Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a mentés akár egy vagy több napig is eltarthat egy túlélő esetében. Annak ellenére, hogy a helyszínen határozottak voltak, igyekeztek kordában tartani érzelmeiket, de nem ment mindig.
Amíg kint voltunk, nem engedtük elszabadulni az érzéseinket, de persze nem lehetett elmenni a látottak mellett. A kutatócsapatunkban voltak férfiak és nők, többen egy-egy helyzetben bizony elsírták magukat, hiszen nem volt könnyű, amikor gyerektúlélők után kutattunk és nem találtunk. Máskor találtunk, de nem élve. Volt, hogy nem egyedül, hanem négyen az édesanyjukkal összebújva, betakarózva. Nyilván ebben az esetben a fagyhalál is közrejátszhatott
– mesélte Juhász Márton, aki hozzátette: „A túlélési esélyeket egyrészt a földrengés okozta sérülések, másrészt a rendelkezésre álló oxigén, a vízhiány és a kihűlés is nagyban befolyásolta. Ilyen mellett nem tud csak úgy elmenni az ember, főleg ha ott van még egy hozzátartozó, aki jelen esetben az édesapa volt, mint egyetlen túlélője a családnak. Tragikus pillanatok voltak, ezek feldolgozása még előttünk áll.
Ha ezerszer ennyi cső- és hőkamera, vagy keresőkutya, vagy önkéntescsapat lett volna, az is kevés lett volna. Hatay egy félmilliós város, el lehet képzelni, hogy csak egy összeomlott panel esetében hány csapat kellene ahhoz, hogy tüzetesen át tudják vizsgálni a területet.
Akadályozta a mentést pénteken egy árvíz érkezéséről szóló álhír, ami óriási riadalmat keltett, mindenki arra menekült, amerre csak tudott. A kutyáink ugyan jeleztek újabb két túlélőt, de otthagyták őket a romok alatt, miután a vélt árvíz miatt félbehagyták a mentést. Csak hétfőn – mi már Budapesten voltunk – értesítettek bennünket arról, hogy aznap megtalálták a két embert a törmelékek alatt, éltek. Összességében öt ember megtalálásához járult hozzá csapatunk, aminek nagyon örülünk
– mondta az ügyvezető.
Megnyugvást jelentett az ottani embereknek, hogy megtaláltuk a hozzátartozóikat, ha holtan is. A keleti kultúrákban sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy egy holttest előkerüljön. Voltak olyan helyzetek, amikor egy amputáció végrehajtásával jóval hamarabb ki lehetett volna szabadítani a holttestet, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy egyben, sérülés nélkül szabadítsuk ki a holtakat. Több 10 ezer ember fog még előkerülni a romok alól, és több 10 ezren lesznek, akik nem kerülnek elő sajnos egyáltalán
– vélekedett Juhász Márton, hozzátéve: „vigasztalást és reményt adtunk a török népnek, rengeteg ölelést és köszönetet kaptunk helyben, de itthon is. Február 14-én a Sándor-palotában fogadta az önkénteseket Novák Katalin köztársasági elnök, aki elismerését fejezte ki mindannyiunknak. A résztvevő csapatot szerettem volna megvendégelni utána egy török étteremben, és amikor megtudták, hogy kutatómentőkről van szó, nem hagytak fizetni, hanem megvendégeltek bennünket.”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre