A Facebookról tudta meg Lendvai Miklós kislánya, hogy meghalt az apja

Megható posztban búcsúzott tőle volt párja.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.02.21.
Módosítva: 2023.02.21.
gyász tragédia halál

Hétfőn derült ki, hogy 47 éves korában tragikus körülmények közt elhunyt Lendvai Miklós. A válogatott focista öt gyermeket hagyott hátra. Volt párja érzelmes posztban árulta el, hogy lányuk a közösségi médiából szerzett tudomást a szomorú hírről. 

Fotó: Sebastien Nogier

Szerettem volna, ha a lányom nem egy Facebook-posztból tudja meg, hanem még felérek Pestre, hogy átölelhessem, és elmondjam, amit nem is tudom, hogyan lehetett volna úgy elmondani, hogy ne törjem össze a szívét

– fogalmazott Médea, akit annak ellenére is nagyon lesújtott a hír, hogy már jó ideje különváltan éltek

Sokat köszönhetek neki. És talán ő is nekem. Örültem volna, ha együtt ünnepelünk Mandy esküvőjén, vagy együtt örülhettünk volna majd az unokánknak. Megérdemelte volna! Ehelyett most a kislánya a búcsúztatóján van a stadionnál

írta. 

Lendvai Miklós nem ment be dolgozni, ezért mentek el hozzá a munkatársai, akik holtan találták otthonában. A hírek szerint önkezével vetett véget az életének. Egykori párja azonban azt kéri, hogy senki ne ítélkezzen, hisz minden ember más terheket cipel, és másképp cipeli azokat.

Kedves Emberek! Figyeljetek egymásra! A környezetetekre. És hagyjátok az állandó háborúzást. Az élet csak ennyi. Mindenkinek. Hát foglalkozzon mindenki magával először, úgy lehet csak jobb hely ez a világ

– mutatott rá a gyászoló anya.

Itt megnézheted, hogyan búcsúztatták el Zalaegerszegen a ZTE egykori középpályását. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás