RETRO RÁDIÓ

Miskolcról Hollywoodba: Világsikereket ér el a 11 éves magyar kislány





A 11 éves Balla Riana Emma nemcsak a vele egykorú fiatalokat körözi le, de a nála jóval idősebb és tapasztaltabb kollégáival is tudja tartani a lépést. A magyar tehetség színészként, énekesként és forgatókönyvíróként is már most nemzetközi sikereket ér el.



Megosztás
Szerző: H.Á.
Létrehozva: 2023.01.06.
Módosítva: 2023.01.06.
világsztár siker Balla Riana Emma film színház

Balla Riana Emma 7 éves kora óta több mint 80 versenyen vett már részt a zene-, a film- és a színházművészet műfajaiban. A versenyzés ötlete is az övé, ahogyan maga a szereplés, mint mondta:

Már egészen kicsi korom óta szeretek szerepelni.

Balla Riana Emma, a Rianás című kisjátékfilm poszterével.
Balla Riana Emma, a Rianás című kisjátékfilm poszterével. Fotó: Vaskó Tamás / Metropol

A fiatal kora ellenére céltudatos színésznő ugyanakkor nem szeretné, ha bármi az ölébe hullana. Minden egyes lépcsőfokot végig szeretne járni, melyre részben azért van lehetősége, mert magántanuló, így az átlagostól eltérő életmódját, a színészi pályát és az iskolai kötelezettségeket könnyebben össze tudja egyeztetni.

A fiatal lány játszott már a Miskolci Nemzeti Színházban és a Budapesti Operettszínházban is. Szerepelt továbbá a The Alienist – Angel of Darkness és a Jack Ryan amerikai sorozatokban, a Defekt játékfilmben, a Borderlands amerikai mozifilmben és a Frightime, a Curtis élete, a Cinquecento jövője, az Arkangyal egyes, A Hetedik napon és a Rianás című filmekben is.

Balla Riana Emma több mint 20 nemzetközi díjat kapott interjúnk elkészültéig. 2022-ben a rangos Best Actor & Director Awards (New York) a legjobb gyerekszínésznek választotta, és Platina díjjal tüntette ki, mely Riana Emma szívéhez az egyik legközelebb álló. Díjat kapott New York mellett Chicagoból, Hollywoodból, Kanadából, Párizsból, Svédországból és Indiából is.

magyar, színésznő, énekesnő, sztár,
Balla Riana Emma és Luke Evans amerikai színész. Fotó: Balla Riana Emma Management

A csupán 11 éves Riana olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint például Jamie Lee Curtis, Cate Blanchet, Haley Benett, Luke Evans, Dakota Fanning, Daniel Brühl és Nina Hoss.

Jamie Lee Curtissel is forgattam együtt és tényleg egy varázslatos színésznő. Nagyon-nagyon kedves, én nagyon megkedveltem és kaptam is tőle egy névre szóló ajándékot, egy túlélőkést, ugye a filmhez illően.

– mesélte lapunknak Riana, aki a Borderlands forgatása során dolgozott együtt a híres amerikai színésznővel és a tőle kapott ajándékot is viszonozta, melyről Jamie Lee Curtis Facebook-oldalán is posztolt.

Riana Emma korát meghazudtoló tudatossággal és alázattal készül szerepeire. Nagyon sok filmet és sorozatot néz, melyekben a színészi játékot és a mimikát is mindig figyeli. Az amerikai sorozatok közül a két kedvence a Stranger Things és a Wednesday. Előbbiből példaképe Millie Bobby Brown, akinek pályájának kezdetét a sajátjához tartja hasonlónak. A Wednesdayből ismert Jenna Ortega mellett, a fiatalkori főszereplőt eljátszó híres magyar színésznő, Váradi Karina játékát pedig elképesztőnek tartja és egyszer ő maga is szívesen szerepelne a sorozatban.

Kérdezték tőlem egyébként, hogy én játszottam-e Wednesday kiskori énjét. Hát nem, de nagyon nagy elismerésem annak a kislánynak, mert őt is figyeltem abban a sorozatban és nagyon tetszett a játéka, tényleg nagyon hiteles volt.

– osztotta meg lapunkkal miskolci otthonában Balla Riana Emma.

Legújabb kisjátékfilmje a Rianás, melynek történetét és forgatókönyvét is ő maga írta. Mivel Riana Emma filmszerepei javarészt drámai és thriller műfajúak, így nem meglepő az ilyen stílusú történet tőle. A színésznő bevallása szerint egyébként azért tudja jól eljátszani az ilyen típusú szerepeket, mert lelkileg és érzelmileg nagyon érzékeny művész, ami miatt jól rá tud hangolódni az egyes karakterekre. A Gál Sándor rendezte FrightTime című 5 perces minihorror film előzetese pedig már megtekinthető a mozikban.





 





Ezeket olvastad már?
Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás