
Rossz hírt kaptak az autósok: emelkedik az üzemanyagár
A kiskereskedelmi árazás ettől eltérő lehet.
Azt egyelőre nem tudni, hogyan kerülhetett a gyerekhez a fegyver.
Javul az állapota annak a tanárnőnek, akit nemrég egy hatéves diák lőtt mellkason az Egyesült Államokban még péntek délután – írja a Metro. A lövöldözés után a harmincas éveiben járó tanárnőt kritikus állapotban vitték kórházba. A rendőrség szerint a kisfiú nézeteltérésbe keveredett Abby Zwernerrel, amikor elsütötte a fegyvert. Az esetre a Virginia állambeli Newport News városában található Richneck Általános Iskolában került sor.
Csodálatos, elhivatott tanár, akit a fiam nagyon szeret. Teljesen megdöbbentünk a történteken
– mondta a lapnak az egyik kisiskolás édesanyja.
Azt, hogy a kisfiú hogyan jutott a fegyverhez, még nem tudni, bár az iskola fel van szerelve fémdetektoros ellenőrző kapukkal, kérdés, hogy az adott napon a kapuk miért nem jeleztek. A lapnak az egyik diák nagymamája azt mondta, hogy az egyik gyerek korábban vitt már töltényt az iskolába, és kilátásba helyezte azt is, hogy legközelebb fegyverrel fog érkezni.
A rendőrség szóvivője, Steve Drew elmondta, nem véletlen balesetről van szó, hanem az első osztályos diák a tanórán egy hátizsákból vette elő a fegyvert, majd rálőtt a tanárára.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a fegyvert legálisan vásárolta a kisdiák édesanyja és tartotta otthonukban, ahonnan a gyerek bevitte az iskolába. Az is elhangzott, hogy a gyereket fizikai erővel kellett megfékeznie egy iskolai alkalmazottnak, majd a rendőrség őrizetbe vette.
A kiskereskedelmi árazás ettől eltérő lehet.
Az autó a tetejére is borult.
Hibák sorozata vezetett a tragikus végkifejlethez.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.