
Hatalmas hibát követett el az anya, mindkét gyermeke vízbe fulladt
Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.
Együttműködési megállapodást írt alá a Harvard Medical School (HMS) és a Semmelweis Egyetem (SE) pénteken, a megállapodás értelmében a HMS posztgraduális orvosképző klinikai kutató képzési programot tervez és valósít meg az egyetemen - közölte az SE az MTI-vel.
Az SE honlapján közzétett közlemény szerint a HMS közép-európai PHD-hallgatóknak, posztdoktoroknak (egyetemi affiliációval rendelkezőknek) szervezett klinikai kutatóprogramja a tervek szerint 2023 júliusában indul és 2026 júniusáig tart.
A képzés tantervéért és megvalósításáért az amerikai intézmény felel, az SE pedig vállalja, hogy évente 50 hallgató részvételi díjának ötven százalékát fedezi, amire az intézmény 250 ezer dolláros keretet különített el. A programot a környező országokban is szeretnék meghirdetni, hogy a kelet-közép-európai régió több országának szakemberei is részt vehessenek benne - írták.
Mint olvasható, a tananyag hozzásegíti a résztvevőket, hogy olyan képességek birtokába juthassanak, amelyek nélkülözhetetlenek a magas színvonalon végzett klinikai kutatásokhoz. Mindezt többek között az epidemiológia, a biostatisztika, az orvosi etika és a szakmai vezetés területén.
A kilenc hónapos programba felvett hallgatók élő workshopokon és webináriumokon vesznek részt, egyéni és csoportos feladatokat oldhatnak meg, és kérésre egyénileg is meghallgathatnak több órányi előre felvett tananyagot.

Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.

A történtek megváltoztatták a férfi életszemléletét.

Mindössze 50 % esélyt kapott a túlélésre
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.