RETRO RÁDIÓ

Horror a levegőben! 278 utas került veszélybe, többen kórházba is kerültek





Erős légörvény okozott balesetet egy Phoenixből Hawaiira tartó repülőgépen vasárnap. A honolului mentőszolgálat igazgatója szerint húsz embert kellett kórházba szállítani, tizenegy sérült állapota súlyos.



Megosztás
Szerző:
2022.12.19. 13:30
repülő

A légitársaság illetékese a sajtónak elmondta, hogy ilyen komoly balesetet okozó turbulenciára nem volt példa a közelmúltban. A járat teljesen tele volt, 278 utas és tízfős legénység tartózkodott a fedélzeten. 

Három légiutas-kísérő is kórházba került

A sérültek közül a legtöbben vágásokat és zúzódásokat szenvedtek, voltak, akiknek felkavarodott a gyomra a repülőgép rázkódása miatt, és hánytak. A kiérkező mentők 36 embert láttak el.

Kaylee Reyes, az egyik utas a Hawaii News Now riporterének elmondta, hogy édesanyja éppen le akart ülni, mikor a légörvény elkapta a gépet, de már nem volt ideje bekötnie magát, felrepült és nekicsapódott a gép plafonjának.

A baleset idején a légijárat repülési útvonalán viharok miatt időjárási figyelmeztetés volt érvényben, de mint a légitársaság illetékese elmondta: azzal kapcsolatban nem kaptak figyelmeztetést, hogy veszélyes turbulanciára kellene számítani.

A légörvény után az Airbus A330–200-as azonnal megkezdte az ereszkedést, és a számos sérült miatt a legénység vészhelyzetet jelentett, ezért a légiforgalmi irányítók elsőbbséget adtak a járatnak a leszálláshoz.





 





Ezeket olvastad már?
Évekre internet nélkül maradhatunk egy kitörő napszél miatt

Évekre internet nélkül maradhatunk egy kitörő napszél miatt

"Megfogtam a kezét és tudtam, már nem él" - szerelmes öngyilkosok Erdőkertesen: itt a vallomás

"Megfogtam a kezét és tudtam, már nem él" - szerelmes öngyilkosok Erdőkertesen: itt a vallomás

„Bízunk Istenben és bízunk Bíborkában, mert nagyon erős" – az életéért küzd a 3 éves ebesi kislány

„Bízunk Istenben és bízunk Bíborkában, mert nagyon erős" – az életéért küzd a 3 éves ebesi kislány

Elképesztő: szerelmi bánat miatt késelte meg kamasz barátnőjét a fiú

Elképesztő: szerelmi bánat miatt késelte meg kamasz barátnőjét a fiú

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél feliratkozás