Korábbi bűntársai buktatták le a hatalmas methlabort üzemeltető férfit, aki óriási nyereményének nagy részét a Breaking Bad című sorozathoz hasonlóan kiterjedt droghálózat felvirágoztatásába fektette.
A férfi és felesége olyan nagy tételben árulták a drogot és annyira szórták a pénzt, hogy még egy ekkora összeghez képest is túlságosan feltűnőek voltak a környezetüknek. Így szúrtak szemet először a régi bűntársaknak, majd a hatóságoknak is.
A szabadlábon lévő kábítószer-kereskedő a korábban kapott 10 év után, melyből akkor csak 3-at kellett letöltsön, ezúttal 21 év börtönt kapott tettéért. Mielőtt Ronnie Music Jr.-t elítélte volna Lisa Godbey Wood bíró azt mondta:
Eddig még senki sem pazarolta el a lottónyereményét ennél veszélyesebb és pusztítóbb módon, mint te.