
Legyintettek az újdonsült édesanya aggodalmaira az orvosok - aztán jött a sokkoló diagnózis
Az anyai ösztöne megsúgta, hogy valami nincsen rendben.
Már elkészülhetett volna az Új Nemzeti Galéria és a Biodóm is, ha a fővárost nem csak a politikai nyerészkedés érdekelte volna a városligeti fejlesztések kapcsán. Baán László miniszteri biztost a kulturális negyeddé váló Liget-projekt eddigi sikereiről, további terveiről kérdeztük.
A miniszteri biztos szerint a Liget-projekt fejlesztéseivel Európa legkomplexebb kulturális negyedévé válik a Városliget, amelynek végső koronáját az új Nemzeti Galéria jelenti majd. Ez ma egész Európa legnagyobb kulturális városfejlesztése.

Rendkívül sok szempontot vett figyelembe a zsűri, így az esztétikai szempontok mellett például a környezettel való összhang és a fenntarthatóság is sarkalatos kritériumok voltak, de mint utólag mesélték, nem volt kérdés, hogy minden tekintetben ez az épület érdemli meg a fődíjat. A zsürielnök, egy XIX. századi német gondolkodót idézve, mely szerint az építészet tulajdonképpen megfagyott zene, azt mondta, talán nincs épület, ami jobban és szebben igazolná ezt a hasonlatot, mint a Magyar Zene Háza. A díjat a bilbaói Guggenheim Múzeumban adták át, amely éppen most volt 25 éves. Mielőtt felépült ez a múzeum, Bilbao egy lepusztult iparváros volt, mára viszont, a különleges múzeumépület vonzerejének köszönhetően a nemzetközi kulturális turizmus egyik kedvelt célpontja lett, ami döntően hozzájárult az egész város revitalizációjához. Ezt a jelenséget, hogy akár egyetlen kiemelkedő kortárs múzeumépület újrapozicionálhatja egy város helyét a nemzetközi kulturális térképen, úgy emlegetik azóta: Bilbao-effektus. A Liget Budapest projekt és ezen belül a Magyar Zene Háza és küldetése is hasonló Budapesten.

A Liget projekt ma egész Európa legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztése. A már több mint száz éve itt álló nagyszerű intézmények felújításával, zseniális kortárs épületekkel, bővülő és megújuló zöldfelületekkel a kontinens legkomplexebb kulturális negyede lesz a miénk, ami hosszú évtizedekig jelentős többletvonzerőt jelent majd Budapestnek. A megújuló Városliget már eddig elkészült létesítményei is rendkívül népszerűek: több mint nyolcszázezren csodálták meg eddig a Magyar Zene Házát, akárcsak a felújított Szépművészeti Múzeumot, a Nagy játszótéren is már több mint egymillióan jártak, és a különleges formájú Néprajzi Múzeum, a közösségi sportpályák és a kutyás élményparkok is kiemelkedően kedvelt hellyé váltak. De még a ligeti Múzeum Mélygarázs is egyedi, mert nincs a világon még egy olyan mélygarázs, ahol a falakat, egy múzeumi kiállítást megidéző módon, kiemelkedő remekművek kézzel festett másolatai díszítenék. Amikor az egész fejlesztést befejezzük, a világ egyik legkomplexebb és legvonzóbb kulturális és egyben kikapcsolódást nyújtó városnegyede lesz a Városliget.

A háború okozta súlyos gazdasági helyzet miatt valamennyi jelentős, eddig meg nem kezdett állami beruházást érint, így az Ligetbe, a volt Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galéria megépítését is, későbbre kellett halasztani. Azt reméljük, hogy 2024-25-re az ország újra visszatérhet az elmúlt bő tíz év gazdasági fellendülésének a pályájára, s ha így lesz, akkor nekiláthatunk és 2027-28-ra befejezhetjük ennek a csodálatos épületnek a megvalósítását, amelynek terveit a világ egyik leghíresebb és legjobb építészirodája, a japán SANAA készítette el. Világszínvonalú tervekről van szó, amelyek megvalósítása a zárókövet, s egyben a világhír kulcsfeltételét jelenti az egész városligeti fejlesztés számára.

Ezt a problémát a főváros okozta, amelynek tárgyalásos megoldására, a Liget projekttel összefüggésben, 2019 óta számtalan lehetőség lett volna, de erre a főváros nem volt nyitott. Már elkészülhetett volna az Új Nemzeti Galéria és a Biodóm is, ha a fővárost nem csak a politikai kommunikációs meccselés és nyerészkedés érdekelte volna a városligeti fejlesztések kapcsán.

Ez a beruházás mindig is a fővárosé volt, amit közgyűlési tagként és zuglói polgármesterként annak idején Karácsony Gergely is megszavazott. Ehhez a fővárosi projekthez a kormány támogatást nyújtott, nem is keveset, eddig már több mint harminc milliárd forintot. Ez épület vagy elkészül és a tervezett Biodóm lesz, vagy le kell bontani: nem lehetséges más funkciójú épületté átalakítani.

A helyzet az, hogy 2019-ig a budapestiek és az ország számára egyaránt termékeny együttműködés volt a főváros és a kormány között, amit az új fővárosi vezetés nem kívánt folytatni. Ez nagyon sok dolognak ártott, hiszen már az Új Nemzeti Galéria is készen lehetne, ha a főváros nem akasztja meg rövidlátó politikai kommunikációs előnyök kedvéért a Liget megújítását, amelynek eddig elkészült részei mindenki számára bizonyítják, hogy a fejlesztés ellen folytatott hangzatos ellen kampány csupán egy hazugságokkal nagyra fújt politikai lufi volt, amely mikor végül is találkozott a megvalósult fejlesztésekkel és az emberek azokat fogadó elismerésével, csúfosan kipukkadt.

Magának a folyamatnak az egésze, amelyben kiváló szakemberek ezrei, politikai hovatartozástól függetlenül, nagyszerű együttműködésben, akár súlyos hazugságokkal terhelt ellenszélben is, egy csodálatos dolgot valósítanak meg a nemzet javára.
A magyar pop- és rockzene történetét mutatja be, eddig soha nem látott mélységben és átfogó módon, 1957-től a rendszerváltozásig az az időszaki kiállítás, amely egy hónap múlva nyitja meg kapuit a Magyar Zene Házában, A szervezők egy izgalmas tartalmú, rendkívül gazdag zenei és vizuális élményt nyújtó, különleges bemutatót ígérnek a nagyközönségnek.

A Magyar Zene Háza lenyűgözte az egész világot, Európa egyik legtöbbet díjazott épülete lett. Néhány az eddigi főbb elismerések közül:
• „Ingatlanszakmai Oscar-díj” – Ez év tavaszán Cannes-ban, a MIPIM-en, a világ legrangosabb ingatlanszakmai rendezvényén nyerte el a zsűri fődíját.
• Architecture MasterPrize, építészeti fődíj
• A German Design Council által odaítélt Iconic Award
• Elhozta a „világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése” díjat, az amerikai Music Cities Awardson.
• „A világ legjobb nemzetközi középülete” díját is elnyerte az International Property Awards-on.
• A Time Out magazin a világ 2. legizgalmasabb helyszíneként tüntette fel a Magyar Zene Házát a 2022-ben mindenképpen megnézendő új kulturális helyszínek listáján.


Az anyai ösztöne megsúgta, hogy valami nincsen rendben.

Gyere, és tedd próbára magad!

Józsefen volt láthatósági mellény, de nem volt kivilágítva.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.