Elindult a cipősdoboz akció! Így gyűjti az ajándékokat a szeretetszolgálat - Videó!





Szívszorító és egyben nemes cselekedet, amelynek már hagyománya van. Az országos akció keretében hátrányos helyzetű gyerekek juthatnak karácsonyi ajándékokhoz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.25.
Összefogás

A Baptista Szeretetszolgálat idén már tizenkilencedik alkalommal hirdette meg hagyományos Cipősdoboz Akcióját, amelynek során támogatóik segítségével az adventi időszakban országszerte több ezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtenek össze és juttatnak el hátrányos helyzetű gyermekeknek.

A több ezer cipősdoboznyi ajándékot rászoruló gyerekeknek juttatják el Fotó: Metropol

„Tavaly az egészségügyi válsághelyzet ellenére is több mint 50 ezer ajándékkal leptük meg a gyerekeket, de bízunk abban, hogy idén ezt az eredményt is sikerül felülmúlni. Ráadásul most az ukrajnai háború is ráveti árnyékát az ünnepre, ezért kárpátaljai és onnan Magyarországra menekült családoknak is szeretnénk segíteni” – mondta el a Borsnak Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, aki az akció nyitányaként a budapesti Városháza parkban megnyitotta központi gyűjtőhelyüket.

Szilágyi Béla elmondta idén a kárpátaljai és az onnan Magyarországra menekült családoknak is szeretnének segíteni Fotó: Metropol

Az idei első dobozokat a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tizenöt tanulója adta át az itteni önkénteseknek. Az akció jószolgálati nagykövete Béres Alexandra, Dobó Kata és Király Viktor is, háziasszonya pedig Ördög Nóra.

Fontosnak tartom a hátrányos helyzetű gyerekek támogatását, hiszen így nekik is egy kicsit szebb lesz a karácsonyuk” – hangsúlyozta a Metropolnak Király Viktor.

Király Viktor fontosnak tartja a hátrányos helyzetű gyerekek támogatást, hiszen így egy kicsit az ő karácsonyukat is szebbé lehet varázsolni Fotó: Metropol

A csaknem 400 gyűjtőhely listáját a ciposdoboz.hu oldalon találhatjátok, ha viszont valakinek személyesen nincs lehetősége elmenni a gyűjtőpontokra, akkor a baptistasegely.hu oldalon keresztül eljuttathatja adományát, amelyből karácsonyi ajándékokat vásárolnak a rászoruló gyerekeknek.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás