Tragédia Asszonyfalván, szörnyethalt egy 15 éves fiú

Furcsa baleset történt egy fiatallal Romániában, aki tragikus körülmények között vesztette életét Asszonyfalván.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.15.
tragédia

Meghalt egy 15 éves fiú hétfő délután a Szeben megyei Asszonyfalván (Axente Sever) – számolt be a tragikus hírről a Maszol.ro. Az oldal úgy értesült, hogy a rendőrséghez október 10-én délután érkezett a hívás az 112-es segélyhívó számra, miszerint egy 15 éves asszonyfalvai fiú a település melletti erdőben leesett egy fáról, és súlyos állapotban van.

A Szeben megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a fiú kómában volt, amikor a segítség megérkezett. Megpróbálták újraéleszteni, de az sajnos nem hozott eredményt.

A portál információi szerint a rendőrségi vizsgálat szerint a jelek arra utalnak, hogy a fiú két falubélivel – egy 25 és egy 30 éves személlyel – fát lopni ment az erdőbe, és nem zuhanás miatt történt a tragédia, hanem egy kivágott fa zuhant rá a tinédzserre.

A rendőrség falopás és gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával nyitott büntetőügyi dossziét. A nyomozást a medgyesi bírósági ügyészség irányítja. Az ügyben a gyermekvédelmi igazgatóság is kivizsgálást indított – írták az oldalon.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás