Verekedés egy nő becsületéért, kicenzúrázott kritika – íme Latinovits ismeretlen legendái!

A tárlat felidézi a meg nem értett színészóriás alakját, bemutatja, hogyan szűkült egyre vékonyabbá az út, amelyen a váteszhajlamú művészt járni engedték.

A kiállítás kurátorával, Gajdó Tamás színháztörténésszel beszélgettünk.

Metropol (M): A kiállítás szórólapja szerint a színész legendáján áttörve az embert igyekeznek megidézni. Kérdés, lehet-e Latinovitsról legendagyártás nélkül beszélni?

– Persze, hogy nem, hiszen éppen azért kíváncsiak rá az emberek, mert legenda. Azt akartam, nézzük meg, ki volt valójában Latinovits Zoltán.

M.: Hogyan lehet Latinovits életútját bemutatni?

– Látogatóink többsége nem ismeri az életpályát. Arra törekedtünk, hogy minél több tényt, eredeti dokumentumot, felvételt mutassunk be. A helyzetet nehezíti, hogy alig vetítik Latinovits filmjeit, színházi előadásairól pedig ma már nem is beszélnek. Ma is megosztja az embereket, vannak feltétlen rajongói, míg mások szerint így nem lehet verset mondani, mert rettentően modoros.

M.: Miről nem beszélünk vele kapcsolatban?

– Arról, hogy milyen előítéleteket kellett legyőznie a családjában és önmagában is, hogy színészként pályára léphessen. Ma nagyon nehéz megérteni azt is, hogy amikor Latinovits elmondott egy verset a televízióban, akkor az ország egy része úgy érezte, valami fontos dolog történt. Arról sem beszélünk őszintén, hogy ma is sokan Molnár-Gál Péter színikritikust okolják Latinovits haláláért. (2006-ban ezért robbant ki per az akkor még élő Bujtor István és Molnár Gál Péter között). Azt sem divat elmondani, hogy Latinovits Zoltánt kezdetektől súlyos depresszió gyötörte. Féltestvére, Frenreisz Károly mesélte egyszer, hogy amikor Latinovits meghalt, mostohaapja arról beszélt, az ilyen halál törvényszerű egy ilyen lobogó élet után.

M.: Mit gondol, hogyan lehetne emberként a legjobban megismerni?

– Latinovits rengeteg levelet írt, több fogalmazványa is fennmaradt. Ha valamilyen keserűség érte, akkor azt egy levélben fogalmazta meg. Valódi személyiségét leginkább talán éppen a levelei adják vissza. Korának autonóm értelmiségi figurája volt, szoros irodalmi kapcsolatokkal Illyéshez, Nagy Lászlóhoz, Kassákhoz vagy Weöres Sándorhoz. Őt nem lehet pusztán színészként szemlélni. Sok levelet írt az édesanyjának, ezekben életösszegzéseket, sorsfordító pillanatokat vetett papírra. Talán éppen ezért nem vezetett naplót, mert a leveleiben szinte mindenről írt.

M.:Legtöbbször arról hallani, mennyire nehéz természetű ember volt. Ez valóban így van?

– Rendkívül igényes volt, úgy gondolta, ha ő 100 százalékon látja el a munkáját, akkor mindenkinek így kell. Ha valaki nem úgy dolgozott, ahogyan szerinte kellene, akkor ezt gondolkodás nélkül szóvá is tette. Filmes pályafutása is úgy indult, amikor a Gyalog a mennyországba című film készült (1959), egy verekedésben eltörték az állkapcsát. Lassan elterjedt róla, hogy megbízhatatlan figura. Ha már az összeférhetetlenségről beszélünk, Latinovitsnak sok arca volt, rajongóktól előkerültek levelek, amelyeket nekik írt válaszképpen, ezekben őszintén, kedvesen ír. Találkoztam olyan levéllel, amelyet azért írt egy ügyvédnek, hogy segítsenek egy katonának behívott fiúnak. Ismerek olyan családot, akikhez Latinovits Balatonszemesen a végzetes napon toppant be egy pohárt bort meginni. Akármerre megy az ember, mindig szembejön valamilyen Latinovits-legenda.

MÁV-jelentés a halálos balesetről

A MÁV belső hivatalos jelentése, 1976. június 4., 21.45 perc:

„Jelentem, hogy a mai 4209 számú vonat 19.40-kor a Nagykanizsa felőli bejárati jelzésnél az 1388-1389 számú szelvényben elgázolta Latinovits Zoltán színművészt. A mentők a helyszínről elszállították, és még a községben meghalt a mentőben, s így a balatonszemesi hullaházba szállították. 4209 számú vonat 19.56-kor érkezett az állomásba és 25 perc késéssel indult tovább. A 4216 számú vonat 15 percet állt a bejárati jelzésnél.”

Kicenzúrázott nekrológ

Molnár Gál Péter a Népszabadság hasábjain így kezdte nekrológját:

„Önpusztítás volt az élete is, nem csak a halála. A magyar színház- és filmművészet csillaga volt. Izzott-lobogott, míg el nem emésztette saját tüze.” (1976. június 6.) Fontos tudni, hogy Molnár Gál Péter évtizedekkel később leírta, eredetileg az első mondat így szólt volna: „Öngyilkos lett a színész, akinek élete öngyilkosságok sorozatából állott.” Az aznapi szerkesztő azonban kihúzta és átírta a mondatot.

Bujtor István perelt a halála miatt

2006-ban Bujtor István pert indított Molnár Gál Péter ellen jó hírnév megsértése miatt, mert MGP egy televíziós beszélgetésben azt találta mondani, hogy Bujtor magára hagyta testvérét, akit pszichiátriai kezelés után akkor engedtek ki a kórházból. Bujtor ugyanebben a perben azt állította, testvére azért lett öngyilkos, mert MGP bántó kritikát írt róla. A bíróság mindkét keresetet elutasította.

A „gyilkos” kritika

Íme az a bizonyos kritika Fényes Szabolcs A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című musicaljének bemutatójáról.

„Latinovits Zoltán esetében – ő a kutya, akit Bozzi úrnak hívtak – nem az a kérdés, van-e hangja az énekléshez, hanem hogy a számait kellő belső intenzitással előadói számmá, színészi attrakcióvá tudja-e tenni. Latinovits föllépése azonban elmarad a várakozástól. Nem veszi figyelembe ennek a színpadnak a követelményeit, kivált, ha a muzikalitás, a mozgás igényeire tekintünk.” (Népszabadság, 1976. március 3.)

Mária volt Latinovits egyik keresztneve!

Latinovits Zoltán születésekor négy keresztnevet is kapott. Ez talán nem is volna olyan meglepő egy gazdag földbirtokos család esetében, ám a negyedik keresztnév okozhat némi meglepetést. Teljes neve ugyanis Latinovits Zoltán Oszkár Pál Mária. Gazdag családok esetében gyakorta megesett, hogy a gyermek, függetlenül attól, hogy fiú vagy lány, egy ismert katolikus szent nevét kapta, így Latinovits jelen esetben Máriát.

Bajor Gizi tanácsa: „Menjen színésznek!”

Latinovits Zoltán 1948-ban a cisztercita gimnáziumban tanult, amikor előadják Sárközi György Dózsa című darabját. Az előadásra egyik osztálytársa meghívta keresztanyját, aki nem volt más, mint az akkori idők sztárszínésznője, Bajor Gizi. A színésznő előadás után bement az akkor 17 éves Latinovitshoz, megcsókolta és azt javasolta neki, mindenképpen menjen színésznek.

Hídépítő munkásként is dolgozott

Érettségi után asztalosnak, majd hídépítő munkásnak állt. Másfél év kemény fizikai munka után gyógyszerésznek, kultúrmérnöknek és építészmérnöknek jelentkezik. Utóbbira veszik fel. Az egyetem utolsó évét nem kezdte el, mert segédszínésznek szerződött Szolnokra. Később édesanyja kifejezett kérésére befejezte az egyetemet, méghozzá Vörös Diplomával.

A legnagyobb ellenség: a depresszió

A színészként már a debreceni színház tagja, amikor 1957-ben bekerül a pszichiátriai osztályra, ahol dr. Rusz Sándor pszichiáter kezelte. Az orvos patologikus depressziót állapított meg. Folyamatosan vívódik, próbákról is gyakorta késik, egyre többször sújtják fegyelmivel. Megkapja élete egyik első főszerepét, de nem megy próbára. Kollégái albérletében találnak rá, önmagát fojtogatta.

Verekedés egy nő becsületéért

1959 májusában Latinovits Zoltán élete első filmszerepét forgatja Fehér Imre Gyalog a mennyországba című filmjében. Egy éjszakai mulatóban a film egyik színésznőjére tett megjegyzés miatt összeverekedik egy társasággal. Eltörik az állkapcsa, ezért a forgatás 5 hétre leáll. A film befejezése után 2 évre eltiltják a filmezéstől.

Az utolsó levelét Cserhalmi Györgynek írta: „Ma jobban érzem magam”

Latinovits Zoltán 1976. június 6-án, pénteken, halála napján, dél körül levelet ír Cserhalmi Györgynek: A depressio vagy vélt depressio ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még a fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap 3× megcsinálom a gyakorlatokat.