
Rá jár a rúd a nemrég felújított kolozsvári Szent Mihály-templomra
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAlig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál.
A portálnak László Attila főesperes-plébános elmondta: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték be az elkövetők, azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el.
A rongálás egy nappal az után történt, hogy ismeretlenek ellopták a plébániatemplom egyik perselyét.
László Attila főesperes különösen szomorúnak nevezte, hogy amikor még meg sem történt a felújítási projekt elszámolása, és az utolsó kisebb munkálatok befejezésén dolgoznak a szakemberek, a rossz szándék máris megmutatkozott, és az erdélyi katolikus kincs ellen fordított embereket.
Az EU, a magyar és a román állam támogatásával felújított plébániatemplomot augusztus 13-án áldották meg ünnepélyes keretek között.
A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre